Jó esetben május közepétől újra utazhatnak a britek

Boris Johnson brit miniszterelnök a londoni alsóházban ismertette a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló kormányzati tervet.

Johnson nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a tervezetben szereplő minden egyes enyhítési lépés előtt az ugyancsak négy pontot tartalmazó kritériumrendszer összes elemének teljesülnie kell, és az egyes nyitási szakaszok között legalább öt hétnek kell eltelnie.

  • A nyitási terv első lépéseként, március 8-án megindulhat a tanítás az összes angliai iskolában, és szabadtéri iskolai rendezvényeket is lehet tartani. A középiskolás diákokat hetente kétszer koronavírus-szűrésnek kell alávetni. A szabadtéri közösségi helyszíneken – például a parkokban – ugyancsak március 8-tól lehetővé válnak a szabadidős tevékenységek is, de ezeket akkor még csak két, nem egy háztartásban élő ember végezheti egymás társaságában. Zárt térben – például lakásokban – a külön háztartásokban élők ekkor még nem találkozhatnak.Ugyancsak az első nyitási szakasz részeként március 29-től már hat, külön-külön háztartásokban élő ember, vagy két külön háztartás összes tagja tarthat összejöveteleket szabadtéren, és lehetővé válik szervezett sportrendezvények megtartása is gyerekek és felnőttek számára.
  • Az április 12-től előirányzott második korlátozásenyhítési szakaszban megnyithatnak a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító boltok, a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások – például a fodrászatok -, a zárt térben működő szabadidős létesítmények, köztük az edzőtermek, valamint a szabadtéri vendéglátóhelyek, az állatkertek, a szabadidőparkok és az autósmozik. Emellett szabadtéren hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában.
  • A harmadik nyitási szakasz legkorábban május 17-én kezdődhet, amikor kinyithatnak a zárt térben működő szórakoztató és vendéglátó létesítmények, köztük a mozik, a pubok és az éttermek. Szabadtéri helyszíneken 30, zárt térben hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában, lehetővé válik szabadtéri szórakoztató rendezvények, például koncertek megtartása.Ugyancsak lehetővé válik a nagyszabású rendezvények, például labdarúgó-mérkőzések közönség előtti megrendezése, de a közönség létszámát ekkor még korlátozzák. Az ülőhelyekkel felszerelt nyitott létesítményekben, például a stadionokban legfeljebb tízezer, illetve a teljes befogadóképesség legfeljebb 25 százalékának megfelelő számú néző foglalhat helyet, attól függően, hogy melyik jelenti a kisebb létszámot. Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League jelenlegi szezonjának utolsó fordulóját május 23-án tartják, így ezeket a mérkőzéseket – ha minden a tervek szerint alakul – nézőközönség jelenlétében tarthatják meg.Az utazásokról szólva Boris Johnson elmondta: a kormány erre a célra létrehozott munkacsoportja április 12-ig megvizsgálja a turisztikai célú külföldi utazások újbóli engedélyezésének lehetőségét, ugyanezen a napon beterjeszti ajánlásait is, és kedvező javaslatok esetén május 17-től ismét lehetővé válhatnak a szabadidős célú nemzetközi utazások. A most érvényes korlátozások értelmében brit állampolgárok – nagyon kevés számú nyomós indoktól eltekintve – nem utazhatnak külföldre.
  • A hétfőn felvázolt tervek alapján a legkorábban június 21-én kezdődő negyedik nyitási szakaszban az emberek közötti kapcsolattartás minden jogi korlátozása megszűnhet, kinyithat az összes szabadidős létesítmény – köztük az éjszakai szórakozóhelyek -, lehetővé válik a turisztikai célú hazai és külföldi utazás, és megszűnnek a nagyszabású rendezvényeket érintő korlátozások.

Mindehhez a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell. Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre a meghatározott időpontokban:

  • ha az oltási program sikeresen folytatódik
  • ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát
  • ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának fenntarthatatlan mértékű megugrásával
  • ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvetően megváltoztatja a kockázatok megítélését.
https://www.instagram.com/p/CLmaIXYMEqy/

Hétfői alsóházi tájékoztatóján Boris Johnson közölte: a kormány tudományos tanácsadói szerint a nyitás óhatatlanul a koronavírus-fertőzések számának növekedésével jár – ez azonban mindenképpen megtörténik, függetlenül attól, hogy mikor oldják fel a zárlatot.

Márpedig nem lehet a végtelenségig érvényben tartani a gazdaságot, az emberek fizikai és mentális jólétét, a gyerekek életesélyeit ellehetetlenítő korlátozásokat. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy a nyitás óvatos, de visszafordíthatatlan folyamat legyen – mondta a brit miniszterelnök.

Forrás: MTI / Instagram

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »