Nagyon megszigorították a beutazást a britek

Hétfőn életbe lépett az a rendelkezés, amely alapján a külföldről Angliába utazóknak az érkezésük utáni tíznapos karanténidőszak alatt kötelezően két koronavírustesztet el kell végeztetniük. A szűrővizsgálatokat előzetesen le kell foglalni, a két PCR-teszt együtt 210 fontba (86 ezer forintba) kerül.

A beutazóknak EZ A KORMÁNYZATI PORTÁL nyújt teljes eligazítást a kötelezettségekről, illetve tartalmazza a szűrővizsgálatok lefoglalásához felkeresendő online címet is.

Az első szűrővizsgálatot legkésőbb a karantén második napján, a másodikat legkorábban az elkülönítés nyolcadik napján kell elvégeztetni. Az első teszt célja annak vizsgálata, hogy az utas szervezetében nincs-e jelen a koronavírus valamely új variánsa, a második szűrés pedig egy általános teszt annak megállapítására, hogy az érkezés óta nem vált-e kimutathatóvá bármilyen koronavírus-fertőzés.

A karantén ötödik napján továbbra is elvégeztethető önkéntes alapon egy szűrővizsgálat, és ha ennek eredménye negatív, akkor nem kell a teljes tíz napot karanténban tölteni. Mindazonáltal ez sem menti fel az utazókat az érkezés utáni nyolcadik napon elvégzendő újabb teszt kötelme alól.

A brit egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint azok, akiknek jelentős anyagi nehézséget okoz a szűrővizsgálat 210 fontos díjának kifizetése, kérhetnek halasztott fizetést a foglalás időpontjában, de ezt csak azok vehetik igénybe, akik jövedelemkiegészítő támogatásban részesülnek, és a díjat nekik is tizenkét hónap alatt, havi részletekben meg kell téríteniük. A minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki valótlan információk alapján vagy fontos információk elhallgatásával próbál halasztott fizetést kérni, csalást követ el és büntetőeljárással kell szembenéznie. A tesztek megtagadásáért kétezer fontig (815 ezer forintig) terjedő bírság róható ki.

A karanténszabályokról bővebben

Ha az érkezés utáni két kötelező szűrővizsgálat közül bármelyik pozitív eredményű, a tíznapos karanténidőszak a teszt napjától számítva elölről kezdődik. Ha valakinél azt állapítják meg, hogy a koronavírus valamely hivatalosan „aggályosnak” minősített variánsával fertőződött meg, akkor azokat is tesztelésre kérik fel, akik kapcsolatban voltak az érintettel.

A rendelkezés alapján annak, aki tíz napnál rövidebb időre utazik Nagy-Britanniába, tartózkodásának teljes időtartamát karanténban kell töltenie, és elutazásának napján lakóhelyéről csak közvetlenül az elutazás helyére – repülőtérre, kikötőbe – utazhat.

A karanténszabályok megsértéséért tízezer fontig (több mint 4 millió forintig) terjedő pénzbírság szabható ki.

A brit kormány csaknem egy hónapja érvényben lévő rendelkezése alapján a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak indulásuk előtt is el kell végeztetniük egy koronavírustesztet, és csak e szűrővizsgálat 72 óránál nem régebbi negatív leletének felmutatása után kezdhetik meg utazásukat. Ezt egészíti ki az érkezés utáni két további koronavírusteszt elvégeztetésének hétfőn életbe léptetett kötelme.

Több tesztre kötelezheti a beutazókat Nagy-Britannia

Jövő héttől negatív teszthez kötik a beutazást a britek

Drága mulatság lesz annak, aki „tiltott” országból érkezik

Ugyancsak hétfőtől azoknak a brit állampolgároknak, illetve a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldieknek, akik a brit kormány által az új koronavírus-variánsok tömeges elterjedése miatt beutazási tilalmi listára helyezett országokból térnek haza, szállodában kell tölteniük a tíznapos karantént. Ez a legtöbb dél-amerikai országra és Afrika déli államaira, valamint – szoros dél-amerikai, főleg brazíliai utazási kapcsolatai miatt – Portugáliára vonatkozik.

Azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek és a tilalmi listán szereplő országokból térnek haza, Londonban csak a Heathrow, a Gatwick és a City repülőterekre, illetve Birmingham és Farnborough légikikötőibe érkezhetnek, és indulásuk előtt le kell foglalniuk nagy-britanniai szálláshelyüket.

E karanténcsomag költsége minden egyes beutazó esetében 1750 font (715 ezer forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük. Ez az összeg a szállásköltséget, a közlekedést és a két koronavírus-szűrés díját tartalmazza.

Azokra, akik elhallgatják a brit hatóságok elől, hogy a nagy-britanniai érkezésük előtti tíz napban a beutazási tilalmi listán szereplő országok valamelyikében jártak, tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »