Lemond a francia kormány a párizsi repülőtér bővítéséről

A francia kormány úgy döntött, hogy lemond a párizsi Charles de Gaulle repülőtér bővítéséről, elavultnak minősítette az elképzelést az éghajlatváltozás elleni küzdelem korában – jelentette be csütörtökön Barbara Pompili, az ökológiai átmenetért felelős miniszter.

A kormány megkérte a párizsi repülőtereket működtető ADP cégcsoportot – amelynek az állam a legfőbb részvényese -, hogy „mondjon le a projektről, és dolgozzon ki egy új, a környezetvédelemmel és a klímaváltozás elleni küzdelem céljaival összhangban álló elképzelést” – mondta a tárcavezető a Le Monde című napilapban megjelent interjúban. A tervezett negyedik terminál 2037-re készült volna el, és évente 40 millió utas kiszolgálására lett volna alkalmas.

„Ez egy elavult projekt, amely nem felel meg a kormány környezetvédelmi politikájának, és egy teljesen átalakulóban lévő ágazat követelményeinek, amely a jövő zöld repülőgépeire tekint már” – fogalmazott a miniszter.

A 7-9 milliárd euró közötti összegűre becsült beruházás, amely ellen környezetvédő szervezetek és helyi önkormányzati képviselők is tiltakoztak, így nem fog megkezdődni. A Le Monde úgy értesült, hogy a kormány arra kérte az ADP-t, hogy tegyen javaslatot „egy másfajta elképzelésre, amely nem a repülőtér kapacitásainak növelésére koncentrál”.

A bejelentést megelőző nap mutatta be a kormány az úgynevezett polgári klímakonvenció javaslatai alapján kidolgozott klímavédelmi törvénytervezetét, amelyet a baloldal és a környezetvédő szervezetek is bíráltak, mert nem tartották eléggé ambiciózusnak.

A negyedik terminál megépítését tavaly júliusban a környezetvédelmi hatóság sem támogatta, miután a projektben nem szerepelt, hogyan kívánja Franciaország a nemzetközi kötelezettségvállalásait teljesíteni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, miközben növeli a repülőgépforgalmát.

A koronavírus-járvány miatt lecsökkent légi forgalom pedig azt is megkérdőjelezte, hogy az utasforgalom folyamatosan nőni fog a jövőben, és emiatt bővíteni kellene a repülőtéri kapacitásokat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »