Tömegével fordulnak el Putyintól a fiatalok

Az elmúlt egy év alatt 69-ről 51 százalékra csökkent Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatottsága a 18 és 24 év közötti korcsoportban – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön közzétett felméréséből.

A megkérdezetteknek ebben a körében ugyanakkor 2020 januárja óta 30-ról 46 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek nem tetszik, ahogy az államfő kormányoz. Lev Gudkov, a Levada igazgatója szerint a fiatalok elfordulásának oka a világjárvány mellett Alekszej Navalnij letartóztatása, illetve az a százmilliós nézettségű videó, amelyben az ellenzéki politikus azt állította, hogy Putyin egy másfél milliárd dolláros palotát építtetett magának a Fekete-tenger partján.

Vlagyimir Putyin orosz elnök, kép forrása: Flickr

Az oroszok 64 százaléka ugyanakkor továbbra is elégedett Putyin teljesítményével, szemben a 2019-ben mért 69 százalékkal. Az elnök támogatottsági rátája egészében a 2011-2013 közötti időszakénak felel meg, amikor tiltakozások voltak az országban a választások meghamisítása miatt és Putyin újbóli elnökké választása ellen.

Október óta 34-ről 29 százalékra csökkent Putyin bizalmi indexe. Ugyanez a mutató Navalnijnál még mindig alacsony, de 3-ról 5 százalékra emelkedett.

A válaszadóknak a támogatottsággal kapcsolatban arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy helyeselik-e Putyin tevékenységét, a bizalmi index esetében viszont nyitott kérdést kaptak és maguknak kellett megnevezniük azt a politikust, akiben megbíznak.

A Levada szerint az oroszok 49 százaléka szerint jó irányba halad az ország, 40 százalék pedig ezzel ellentétes álláspontot vall. Ez az állapot a 2018-ban bejelentett, népszerűtlen nyugdíjkorhatár-emelés óta gyakorlatilag változatlan.

A felmérés egy 1616 fős reprezentatív országos mintán, január 29. és február 2. között készült.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »