Fegyvervásárlási lázban égnek az amerikaiak

Több mint kétmillió fegyvert adtak el januárban az Egyesült Államokban, amely 80 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a The Washington Post című napilap elemzésében, amelyet a szövetségi fegyvertartási adatbázis alapján készítettek.

A cikk szerint a kiugró növekedés – amely az eddigi statisztikák között a második legnagyobb – egyrészt a január 6-i capitoliumi ostromnak, másrészt az új adminisztráció által beígért szigorúbb fegyvertartási szabályoknak köszönhető.

Az adatok szerint a lőfegyverek és lőszerek értékesítése ugyanakkor már hónapok óta növekszik. A vásárlási hullám a 2020-ban rögzített rekord ütemnek felel meg, amikor közel 23 millió lőfegyvert adtak el, ami 64 százalékos emelkedést jelentett az előző évhez képest. A lőfegyverek vásárlása 2020. márciusában 2,1 milliós rekordszintre emelkedett, majd a nyári országos tüntetések során még a korábbinál is több fegyvert adtak el: júniusban 2,8 milliót, júliusban pedig 2,5 milliót.

https://www.instagram.com/p/CK4gBmMhi-s/

Az amerikai sportlövészek országos alapítványának igazgatója ismertette a lappal a tavalyi felmérésüket, amely szerint a 2020-ban vásárolt fegyverek nagyjából 40 százalékát olyanok vették meg, akik korábban nem rendelkeztek fegyverrel. Mark Oliva hozzátette: a vásárlók 40 százaléka nő volt és a demográfiai csoportok szerint a fekete-amerikaiak vették a legtöbb lőfegyvert.

A Nyugat-Michigani Egyetem ügyvédi karának egyik oktatója, a fegyvertartás és fegyverhasználat jogi szakértője a lapnak azt mondta: ma már előfordul, hogy az új fegyvertulajdonosok befektetésként vásárolnak lőfegyvereket, mintha nemesfémet vennének. Steven Dulan szerint a vásárlók egy része nem bízik a hatóságokban. „Azok az emberek, akik korábban azt mondták, hogy soha nem lesznek fegyvertulajdonosok, bíztak a rendőrségben, hogy megvédi őket, de ez a téveszme mostanra eloszlott” – fogalmazott.

A The Washington Post állítása szerint korábban is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy megugrik a fegyvereladások száma, amikor egy demokrata elnök „átveszi” a Fehér Házat.

Forrás: MTI / Instagram

Friss hírek