Gyenge lett az amerikai foglalkoztatási adat

Az Egyesült Államokban a koronavírus-válság után beindult növekedés óta a legkisebb számban létesült novemberben új munkahely  a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) pénteki közleménye alapján.

Az amerikai gazdaság nem mezőgazdasági ágazataiban 235 ezer munkahely létesült novemberben, ami sokkal kevesebb az októberi 610 ezernél, és elmarad az elemzők által várt 469 ezres értéktől is. Az októberi adatot 638 ezerről lefelé korrigálta a BLS.

Novemberben a legkisebb számban létesült új munkahely az Egyesült Államokban május óta, amikor megkezdődött az áprilisban elveszített 20,787 millió munkahely pótlása. A nem mezőgazdasági ágazatokban novemberben foglalkoztatottak száma 9,8 millióval, 6,5 százalékkal marad el a koronavírus-válság által nem érintett utolsó hónapban, februárban foglalkoztatottak számától.

Az aktív népesség foglalkoztatási aránya 61,5 százalék volt novemberben, 1,9 százalékponttal alacsonyabb a februárinál. A teljes népességen belül 57,3 százalékos volt novemberben a foglalkoztatási arány, 3,8 százalékponttal alacsonyabb a februárinál. Az új munkahelyek számának lassuló növekedése a járványvédelmi korlátozások ismételt szigorítására vezethető vissza, valamint arra, hogy Washingtonban elhúzódik az új gazdaságélénkítő csomag elfogadása.

A munkanélküliségi ráta 6,7 százalékra csökkent novemberben az előző havi 6,9 százalékról az elemzők által várt 6,8 százalék helyett. A munkanélküliek száma 326 ezerrel 10,7 millióra mérséklődött, a foglalkoztatottak száma 74 ezerrel 149,7 millióra csökkent. Jelentősen emelkedett viszont a tartósan munkanélküliek aránya. Az alábbi grafikonon látható, hogy az összes regisztrált munkanélküli közül immár 36,9% legalább 6 hónapja nem talál munkát, így ez a mutató megközelítette a 2010-es csúcsot, amikor a tartósan munkanélküliek aránya 45,5%-ot ért el.

https://www.instagram.com/p/CIYywRFnYdd/
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / CNBC / Instagram

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »