Piaci körkép: Kínába viszi a motorgyártást a Mercedes

● Apró nyereséget mutatnak az európai részvénypiacok szerdán
● A DAX a rövidtávú kereskedési sávjának tetejét teszteli
● Kínába viszi a belső égésű motorok gyártását a Daimler

Alacsonyabban kezdték a napot az európai piacok, de az első kereskedési órában sikerült javítaniuk, így a főbb indexek már apróbb pluszokat mutatnak az öreg kontinensen. Sok lendület ugyanakkor nem látszik, így előfordulhat, hogy a szűk kereskedési sáv megmarad a nap hátralévő részében is.

A DAX (DE30) ezen a héten még nem tudott nagyobb elmozdulást produkálni, az index hétfőn a Moderna oltásával kapcsolatos pozitív hírre kiugrott felfelé, de ez a nyereség hamar elpárolgott és azóta oldalazás figyelhető meg. A német index a rövidtávú támasz (13.070 pont) és a rövidtávú ellenállás (13.150 pont) között ingadozik. A ma reggeli nyitás előtt pattant fel a sáv aljáról és most a sáv felső határának áttörésével próbálkozik. Ha sikerülne leküzdeni ezt a szintet, akkor újra a következő ellenállási zóna kerülhet a célpontba 13.250 pont környékén, ami már többször megállította az emelkedést az elmúlt két hétben.

Forrás: xStation

Mindenesetre vegyük figyelembe, hogy fontosabb, piacmozgató makroadat-közlés nem lesz ma, ez pedig a folytatódó sávkereskedést támogatja. Az uniós tagállamokat várhatóan péntek reggel tájékoztatják a Brexit-tárgyalások alakulásáról, és ha a kulcskérdésekben sikerül megállapodni, az lökést adhat ez európai piacoknak.

Vállalati hírek

A Daimler (DAI.DE) ma együttműködést kötött a kínai Geely-vel következő generációs belső égésű motorok fejlesztésére. A motorokat hibrid járművekben fogják használni. A Handelsblatt később megírta, hogy a következő generációs belső égésű motorok túlnyomó részét ezentúl Kínában fogják gyártani. Ez némi zavart keltett a német dolgozói szakszervezetek körében, melyek közölték, hogy a lépést nem vitatták meg velük, következménye pedig a németországi munkahelyek megszűnése lehet.

Forrás: XTB

Az elemzés teljes verziója további vállalati hírekkel és a Deutsche Börse technikai elemzésével ingyenes regisztráció és ingyenes számlanyitás mellett elérhető az XTB weboldalán. A számlára történő pénzbefizetés nem szükséges.

Amennyiben pedig nem csak tájékozódna, hanem ki is szeretné magát kipróbálni a tőzsde világában, ezt most kockázat nélkül megteheti egy ingyenes demószámla nyitásával! Az XTB weboldalán ráadásul számos oktatóvideót talál mind a részvény, mind a deviza- és árupiaci kereskedésre vonatkozóan, az alapfogalmaktól kezdve.

Tekintse át a Tréder Akadémia leckéit és váljon sikeres kereskedővé! 

  • Kockázati felhívás
Jelen tartalmat az X-Trade Brokers Dom Maklerski S.A. (KNF No. DDM-M-4021-57-1/2005) hozta létre. A közölt tartalom a 2014/65/EU irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében vett marketingkommunikáció, és nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési kutatásnak. A tartalom általános alapon képviseli szakembereink véleményét, és nem veszi figyelembe az egyes olvasók személyes körülményeit, befektetési tapasztalatait vagy a jelenlegi pénzügyi helyzetét. Továbbá a tartalmat, nem a befektetési kutatás függetlenségének előmozdításához szükséges jogi követelményeknek megfelelően készítették el.
A múltbeli teljesítmény vagy a jövőbeli előrejelzések nem garantálják a jövőbeli teljesítményt vagy eredményeket. Az információkat felhasználó olvasóknak fontolóra kell venniük a veszteség magas kockázatát. Az XTB Limited nem vállal felelősséget a kereskedők bármilyen fajta veszteségéért, amelyek az említett információk felhasználásából adódhatnak.
A CFD-k összetett instrumentumok, e tőkeáttétes eszközök használata magas kockázattal jár, ahol a teljes tőkéje veszélynek van kitéve. A lakossági befektetők 80%-a pénzt veszít a CFD termékek kereskedése során. Mérlegelje, hogy tisztában van-e a CFD-k működési elvével és hogy meg engedheti-e tőkéje elvesztésének magas kockázatát. XTB Limited engedélyezte és szabályozza a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság, CIF Licensz szám 169/12. Az XTB Limited bejegyzett székhelye: Pikioni 10, Épület: Highsight Rentals Ltd, 3075, Limassol, Ciprus.

 

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás