Amerikai elnökválasztás: Biden tartja minimális előnyét, még számolnak

Több amerikai tagállamban még tart a szavazatok számlálása, a republikánusok még több pert indítottak csütörtökön. Donald Trump elnök egy mikroblog-bejegyzésben ismét a szavazatszámlálás leállítását követelte.

Arizonában 2% feletti, de Nevadában csak 1% körüli, Wisconsinban pedig egy százalék alatti a különbség Joe Biden demokrata párti elnökjelölt javára az amerikai elnökválasztáson, Pennsylvaniában és Georgiában pedig továbbra is Donald Trump republikánus elnök vezet, de ez a két állam önmagában nem elég az összesített győzelméhez.

Donald Trumpnak elemzők szerint az elnökség elnyeréséhez győzelmet kell aratnia azokban a tagállamokban, ahol egyelőre vezet, beleértve Észak-Karolinát is, továbbá nyernie kellene vagy Arizonában vagy Nevadában ahhoz, hogy elkerülje a vereséget. Az elnök csütörtök reggel és délelőtt több Twitter-bejegyzést tett közzé, ezek egyikét a Twitter ismét „félrevezetőként” jelölte meg. Ebben Trump azt írta: „a választás napja után beérkezett egyetlen szavazat sem lesz megszámolva”.

Amennyiben egy százalékon belüli lesz Donald Trump és Joe Biden között a szavazatkülönbség, Wisconsinban és Georgiában a törvény szerint lehetőség van az újraszámlálásra, míg Arizonában 0,1 százalékos különbség vagy szavazategyenlőség esetén lehet újraszámláltatni a voksokat. Arizona 11, Wisconsin 10 elektort ad.

A Trump-kampány Michiganben már pert indított, bírósághoz fordult Pennsylvaniában és Georgiában is, továbbá Bill Stepien kampányigazgató közleményben jelezte, hogy a republikánusok álláspontja szerint Wisconsin több megyéjében is „szabálytalanságok történtek”.

Az AP hírügynökség jelentése szerint Georgiában nem járt sikerrel Trump kampánycsapata, a bíró máris elvetette a beadványt.

Több amerikai médium már azt jelentette, hogy Biden győzött Arizonában és Wisconsinban is, ennek ellenére a hivatalos eredmények még nem születtek meg ezekben a tagállamokban sem. A 6 elektort adó Nevadában a Republikánus Párt csütörtökön bejelentette: pert indít választási csalás gyanúja miatt, mivel álláspontja szerint mintegy tízezer olyan polgár szavazott, aki már nem él ebben a tagállamban.

Az elnökké választáshoz 270 elektor támogatását kell megszerezni. A Fox News televízió szerint Joe Biden eddig 264, Donald Trump pedig 214 elektor támogatásával rendelkezik, a CNN azonban egyelőre csak 253 – 213-as állást jelez.

Forrás: MTI / CNN / XTB

Friss hírek