Szoros a küzdelem az amerikai elnökválasztáson

Gőzerővel zajlik a szavazatok összeszámlálása az amerikai elnökválasztáson, több államban már (nagyon valószínű) győztest is hirdettek. A kedd éjjel közzétett előrejelzések és részeredmények szerint a kulcsfontosságú államok közé tartozó Floridában Donald Trump nyert – és a papírforma 1992 óta az, hogy aki ezt az államot viszi, az lesz az elnök.

Természetesen a jelenlegi, igencsak rendhagyónak számító elnökválasztáson egyik jelölt esetében sem borítékolható a győzelem mindaddig, amíg az összes szavazatot fel nem dolgozzák; erre lehet napokat, sőt heteket kell várni. Mindenesetre az előrejelzések és az eddigi részeredmények alapján azért már vannak olyan államok, ahol viszonylag biztosra megjósolható, ki nyert:

  • Donald Trump újraválasztásért küzdő republikánus elnök több mint 58 százalékos támogatottsággal győzött a középnyugati Kentuckyban, míg riválisa, Joe Biden az északkeleti Vermontban megszerezte a szavazók csaknem 72 százalékának bizalmát.
  • Virginiában szintén a demokrata párti elnökjelölt nyert, Indianában és Nyugat-Virginiában pedig Trump győzelmét vetítik előre.
  • A jelenlegi elnök Louisiana, Arkansas, Missouri, Nebraska, Dél-Dakota, Észak-Dakota és Wyoming államokat is vitte, Joe Biden pedig a keleti parti New York államban, illetve a délnyugati Új-Mexikóban és Coloradóban szerezte meg a szavazatok többségét.
  • A demokrata párti elnökjelölt Massachusettsben, Rhode Islanden, Connecticutban, New Jerseyben, Delaware-ben és Marylandben, valamint a középnyugati Illinois-ban aratott győzelmet, míg Donald Trump megszerezte Alabama, Indiana, Mississippi, Tennessee, Dél-Karolina és Oklahoma államokat.
  • Trump elnök aratott győzelmet Idahóban és Utahban, demokrata párti kihívója pedig a három, hagyományosan liberális nyugati parti államban – Washingtonban, Oregonban és Kaliforniában – nyert.
  • A kedd éjjel közzétett előrejelzések és részeredmények szerint a kulcsfontosságú államok közé tartozó Floridában Donald Trump győzedelmeskedett; a számítások szerint az elnök a szavazatok több mint 51 százalékát szerezte meg. Florida 29 elektort küld az elnököt megválasztó elektori testületbe, és az első elemzések szerint a floridai győzelemmel Trump jóval közelebb került az újraválasztás lehetőségéhez Joe Bidennel szemben.
  • Az elnök Ohióban és Texasban is megnyerte a választást. Amennyiben ezt a hivatalos végeredmények is megerősítik, az ohiói győzelem 18 elektor, a texasi pedig 38 elektor szavazatát jelenti Donald Trumpnak.

A demokraták várhatóan megőrzik képviselőházi többségüket

Noha a világ figyelme leginkább az Egyesült Államok 46. elnökének megválasztására irányul, az amerikaiak emellett teljes egészében újraválasztják a 435 tagú szövetségi képviselőházat és a szenátus egyharmadát, továbbá több tagállamban a helyi törvényhozást, illetve 11 államban és két tengerentúli területen kormányzót is választanak.

Bár az úgynevezett csatatér-államokban még tart a szavazatok számlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket, a jelenleg republikánus többségű szenátusért azonban éles küzdelem folyik.

A demokrata párti politikusoknak 232:197 arányú többségük volt a szövetségi képviselőházban. Az eddigi választási eredmények szerint ezt a többséget megőrizték, sőt akár még bővíthetik is. Nancy Pelosi demokrata házelnök a választás estéjén újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselőházi többség mindenképpen meglesz pártjának, s egyúttal azt is jelezte, hogy készen áll újabb két évre vállalni a házelnöki megbízatást.

A szenátusi helyekért éles küzdelem folyik, az azonban már eldőlt, hogy Mitch McConnellt, a felsőházi republikánus többség vezetőjét Kentuckyban újraválasztották. Több tekintélyes republikánus szenátort – köztük például John Cornyn texasi, Ben Sasse nebraskai vagy James Inhofe oklahomai politikust – ismételten megválasztottak, és a dél-karolinai Lindsey Graham is megőrizte bársonyszékét, akinek erőteljes kihívója volt a Demokrata Párt dél-karolinai elnökének személyében.

A republikánusok elveszítettek egy szenátori széket Coloradóban, ahol Cory Gardnert John Hickenlooper „kiütötte” a washingtoni bársonyszékből. Ugyanakkor Alabamában veszített a demokrata párti Doug Jones, s helyette Tommy Tuberville, Donald Trump elnök egyik támogatottja nyerte el a választók bizalmát.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »