Teljesítőképessége határán a román egészségügyi rendszer

Romániában a koronavírus-járvány miatt teljesítőképessége felső határához közelít az egészségügyi ellátórendszer, és lassan abba a helyzetbe kerül, hogy működését a katasztrófahelyzetek logikájához kell igazítania – mutatott rá kedden Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.

Szerinte lesznek olyan napok, amikor több mint száz újabb beteg érkezik (az immár sok helyen telített) intenzív osztályokra, és akkor az egészségügyi rendszernek azt a célt kell kitűznie, hogy „minél több emberen próbáljon segíteni” – mondta az államtitkár arra a helyzetre utalva, amikor a kórházak már nem lesznek képesek mindenkit ellátni.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerint jelenleg mintegy 1200 intenzív terápiás hely áll a Covid-19-ben szenvedők rendelkezésére, és remény van arra, hogy egy héten belül számukat további kétszázzal növeljék. Romániában másfél hónapja szinte állandóan emelkedik, néhány napja pedig a 800-at is meghaladta az intenzív osztályokon ápolt, súlyos állapotban lévő fertőzöttek száma.

A fertőzés azonban továbbra is gyorsuló ütemben terjed az országban, a legtöbb nagyvárosban már helyhiány alakult ki, ezért a járványügyi szakemberek attól tartanak, hogy a helyzet napokon belül válságosra fordul a kórházakban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Kedden először haladta meg a százat a halálesetek száma, az utóbbi napon pedig újabb 4724 fertőzést diagnosztizáltak. Romániában már több mint 6500 áldozatot követelt a járvány, és 217 ezer embernél mutatták ki a vírust, közülük több mint 55 ezren jelenleg is fertőznek.

Forrás: MTI

Friss hírek