Munkahelyei negyedét felszámolja a Cathay Pacific légitársaság

Munkahelyei csaknem negyedének – összesen 8500 pozíciónak – megszüntetését, valamint egyik regionális ágának felszámolását jelentette be szerdán a Cathay Pacific hongkongi székhelyű légitársaság, amely a koronavírus-járvány gazdasági csapásaival próbál megbirkózni egy 2,2 milliárd hongkongi dolláros (284 millió amerikai dolláros) globális szervezeti átalakítás segítségével.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a 8500 munkahely a vállalat összes pozíciójának csaknem negyedét teszi ki, és összesen 5900 ember leépítését jelenti. Közülük 5300 munkaviszonya szűnik majd meg Hongkongban, és 600 dolgozóé a világ más részein a következő hetekben, 2600 betöltetlen pozíciót pedig eltörölnek. A munkahelyek megszüntetésével a vállalat 35 ezres létszámának 24 százalékát törlik el. A légitársaság utoljára 2007-ben működött hasonló személyzeti létszámmal.

A bejelentés szerint a Cathay Pacific regionális légitársaságaként működő, leginkább a kínai anyaországba közlekedő Cathay Dragon azonnali hatállyal befejezi tevékenységét. A megfelelő hatósági engedélyek beszerzését követően a Cathay Dragon járatainak működtetését a Cathay Pacific, valamint fapados leányvállalata a HK Express venné át. A cég továbbá azt is közölte, hogy a Hongkongban állomásozó pilótafülke- és utaskísérő személyzetet költségkímélő, új szerződések aláírására kérik majd.

A koronavírus-járvány miatt a Cathay Pacific napi utasforgalma 99 százalékkal csökkent, flottájának nagy része pedig használaton kívül áll a határzárak és karanténszabályok következtében. Az év első hat hónapjában a vállalat 9,87 milliárd hongkongi dolláros (1,27 milliárd amerikai dolláros) nettó veszteséget halmozott fel, amely azóta is havonta csaknem 2 milliárd hongkongi dollárral (258 millió amerikai dollárral) növekszik. A leépítésekkel a havi veszteség 500 millió hongkongi dollárral csökkenhet 2021-re. A Cathay Pacific júniusban 39 milliárd hongkongi dollár támogatást kapott, amelyhez a hongkongi kormányzat egy 27,3 milliárd hongkongi dolláros mentőcsomaggal járult hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Cathay Pacific hétfőn közölte, hogy 2021-ben kapacitásának kevesebb mint felét kitöltve működik majd. A vállalat arra számít, hogy amennyiben a jövő nyáron elérhető lesz egy, a koronavírus elleni vakcina, a nemzetközi légiközlekedés 2021 végéig a mostani válság előtti szint 70 százalékára térhet vissza.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint mindazonáltal akár 2024-ig is eltarthat, mire a légiközlekedés visszaáll a járvány előtti szintre.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »