Összeomolhat az iraki gazdaság

Irak történetének egyik legsúlyosabb válságán megy keresztül, és félő, hogy a koronavírus-járvánnyal tetézett bajok maguk alá temetik az ország gazdaságát – mondta Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnök szerdán Berlinben.

A májusban hivatalba lépett kormányfő a német fővárosban tett bemutatkozó látogatásának második, befejező napján tartott tájékoztatón kiemelte, hogy hazája több tényező együttes hatásaként rendkívüli mélységű válságba süllyedt. Elmondta, hogy a legfőbb, hosszú távú szerkezeti gond, a legnagyobb „kihívás” a mindenütt jelenlévő korrupció, amelyet tovább súlyosbít a rossz kormányzás, amely az előző kormányok munkáját jellemezte.

Mint mondta, a bagdadi vezetés eddig szinte kizárólag a kőolaj-kitermelésből származó bevételre támaszkodott. A kőolaj világpiaci árának zuhanása viszont megtizedelte ezt bevételt. „Nagyon rossz gazdasági helyzetet örököltem, az államkassza csaknem üres, és a nyakunkon a koronavírus” – fogalmazott al-Kádimi, hozzátéve, hogy mindez „szinte teljes gazdasági összeomláshoz vezet”.

A többnyire arabok és kurdok lakta negyvenmilliós közel-keleti ország helyzetét még inkább nehezíti a szomszédos Irán és az Egyesült Államok viszálya. Az Iránhoz hű síita milíciák támadásai ugyan az Irakban állomásozó amerikai csapatok és más amerikai érdekeltségű célpontok ellen irányulnak, de leginkább a bagdadi kormány tekintélyét rombolják – húzta alá a miniszterelnök, aki Párizsból érkezett kedden Berlinbe.

Az USA lebombázott néhány fegyverraktárat Irakban

Musztafa al-Kádimi a francia fővárosban tárgyalt Emmanuel Macron államfővel, Berlinben pedig találkozott Angela Merkel kancellárral, aki a keddi megbeszélés előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az új iraki kormány igen erősen elkötelezett a reformok mellett. „A korrupció elleni küzdelem erősítése, a jogállamiság megszilárdítása, az erőszak állami monopóliumának biztosítására tett erőfeszítések és a 2021 júniusára tervezett előrehozott választások bejelentése mind-mind erősítheti az állami intézményekbe vetett bizalmat” – fogalmazott Merkel.

A német kancellár és az iraki miniszterelnök egyaránt hangsúlyozta, hogy a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet változatlanul komoly veszélyt jelent, méghozzá nemcsak Irakban, hanem az egész társégben. „Németország az Iszlám Állam visszaszorítására szervezett nemzetközi koalíció és a NATO tagjaként is támogatja az iraki védelmi erőket a dzsihadisták elleni küzdelemben” – jelentette ki Merkel, rámutatva, hogy a szövetségi parlament (Bundestag) a napokban dönt a hadsereg (Bundeswehr) IÁ elleni küldetésének meghosszabbításáról.

A Bundeswehr egy 270 fős egységgel vesz részt Irak és Szíria területén az Iszlám Állam ellen folytatott műveletben. A kormány azt javasolja a Bundestagnak, hogy a bevethető katonák maximális számát emeljék 500-ra, és a küldetést hosszabbítsák meg 15 hónappal.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Irak a koronavírus-járvánnyal leginkább sújtott országok közé tartozik: több mint 430 ezer fertőzéses esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig meghaladja a tízezret.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »