Ana Brnabic alakíthat kormányt Szerbiában

Ana Brnabic eddigi kormányfőt, a júniusi parlamenti választásokon elsöprő győzelmet arató Szerb Haladó Párt (SNS) politikusát bízza meg kormányalakítással az SNS-t vezető Aleksandar Vucic államfő, aki ezt hétfő esti belgrádi sajtótájékoztatóján jelentette be.

Bár pártja a képviselői mandátumok háromnegyedét megszerezte a június 21-i voksoláson, a köztársasági elnök heteken át tárgyalt a parlamentbe bejutott többi párttal egy koalíciós kormány megalakításáról.

Vucic a sajtótájékoztatón kijelentette: azt szeretné, ha az új kormány a folytonosság kormánya lenne, ugyanakkor új arcokat is szívesen látna a kabinetben. Mint mondta, az új kormány három legfontosabb feladata a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezése, a gazdasági növekedés megőrzése, valamint a koronavírus-járvány kezelése lesz. A külpolitikai célokról szólva rámutatott, hogy az európai integráció, valamint a stratégiai partnerekkel fenntartott viszony ápolása is fontos helyet kap. Hozzátette, hogy két új minisztérium is létrejön: létrehoznak egy emberi jogi tárcát, illetve magyar mintára a családokra is nagyobb hangsúlyt fektetnek, így létrejön egy családügyi minisztérium is.

Egyelőre nem lehet tudni, mely pártokból áll majd a kormány; a választások éjszakáján Aleksandar Vucic még azt mondta, minden bejutó párttal partnerségre kíván lépni, a konzultációk során azonban kiderült, hogy az albán kisebbség és az egyik bosnyák párt inkább ellenzékbe vonulna. Várhatóan néhány napon belül kiderül, kikkel is alkot kormányt az SNS. Az előző kormányzati időszakban a párt koalíciós partnere a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség volt.

A választást az SNS elsöprő többéggel nyerte meg, a pártnak így 188 képviselője van a 250 fős belgrádi törvényhozásban. Ez 21-gyel több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges. A második helyen a balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 32 mandátummal. A parlamentbe rajtuk kívül egyetlen szerb szereplő jutott be: Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája, 11 mandátumot szerezve.

A képviselőházban emellett négy nemzeti kisebbségi lista is helyet kapott. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig 3, illetve 4 politikusa ülhet be a parlamenti padsorokba. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik. Pásztor István pártelnök a kormányalakítási tárgyalást követően kijelentette: a koalíciós kormányzás folytatására készülnek, a VMSZ-nek több minisztériumban is államtitkárai lesznek.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »