Egy picit mégis jobb lett a második negyedéves brit GDP-adat

A korábbi becslésnél valamivel kisebb mértékben, de így is csaknem 20 százalékkal – hat és fél évtizede nem mért ütemben – zuhant a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben a koronavírus-járvány súlyos negatív hatásai miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett végleges adatsora szerint a brit hazai össztermék (GDP) a júniussal zárult három hónapban 19,8 százalékkal esett vissza az első negyedévhez mérve. Az ONS első becslésében 20,4 százalékos negyedéves összevetésű GDP-zuhanás szerepelt a második negyedévre.

A statisztikai hivatal a szerdai adatismertetéshez fűzött elemzésében hangsúlyozza: a második negyedévi visszaesés a valamelyes korrekció ellenére is példátlan mértékű zuhanás azóta, hogy 1955-ben megkezdődött a negyedéves összevetésű GDP-adatok rendszeres közlése.

Az ONS kiemeli azt is, hogy a vizsgált időszak a második olyan negyedév volt egymás után, amelyben visszaesett a brit gazdaság teljesítménye, az idei első naptári negyedévben ugyanis 2,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék. Ez azt jelenti, hogy a brit gazdaság hivatalosan is recesszióban van.

Forrás: MTI

Friss hírek