Trump kitiltotta a kubai szivart az USA-ból

Donald Trump amerikai elnök szerdán bővítette a Kuba elleni szankciókat, ezentúl szivart és rumot is tilos lesz behozni az Egyesült Államokba. 

Az elnök a Fehér Házban jelentette be döntését, miután ünnepség keretében kitüntetett 23 olyan amerikai és kubai-amerikai veteránt, aki részt vett 1961-ben a Disznó-öbölben végrehajtott kubai partra szállási kísérletben.

Trump közölte: nem engedélyezik a dohányáruk és az alkoholtermékek behozatalát a karibi szigetországból, továbbá a Kubába utazó amerikaiak nem vehetnek igénybe olyan szállodákat, és nem lakhatnak más lakhelyeken sem, amelyek a kubai állam tulajdonában vannak.

„Ezek a döntések biztosítják majd, hogy ne amerikai dollárok finanszírozzák a kubai rezsimet” – fogalmazott. Leszögezte, hogy a döntések részei az amerikai kormányzat „folyamatos harcának a kommunista elnyomás ellen”. Az amerikai külügyminisztérium napokon belül közzéteszi azoknak a szállodáknak a listáját, ahol nem szállhatnak meg amerikai állampolgárok.

„Kormányzatom kiáll minden állampolgár mellett, aki Kubában, Nicaraguában és Venezuelában a szabadságáért harcol, és naponta azon dolgozunk, hogy a földtekének az a része is teljes mértékben szabad lehessen” – hangsúlyozta Trump. Hozzáfűzte: a háttérben egy sor dolog zajlik, de – mint fogalmazott – „most nem beszélhetek ezekről, hamarosan úgyis meglátják”.

A Trump-kormányzat 2017 januárja óta több olyan intézkedést is hozott, amely lehűtötte a Washington és Havanna közötti, az előző, Barack Obama vezette kormányzat által kialakított baráti viszonyt. 2019 júniusában például széleskörű utazási megszorításokat vezetett be, visszafogva a Kubába irányuló amerikai beutazásokat. Washington akkor többek között azzal indokolta a döntést, hogy így akar nyomást gyakorolni Havannára a Venezuelának nyújtott kubai támogatás miatt. 2020 elején az amerikai kormányzat elrendelte a Marriott szállodaláncolatnak, hogy zárja be kubai szállodáit.

Kubának nagyon nem tetszenek a szigorított amerikai szankciók

A kubai elnök szerint Trump mérgezte meg újból az amerikai-kubai kapcsolatokat

Elemzők szerint az újabb szankciók nem függetlenek a november 3-i amerikai elnökválasztástól, a Dél-Floridában élő kubai és venezuelai közösségek ugyanis eddig is nagyon jól fogadták Donald Trump szankciós döntéseit, s Trumpnak Floridában mindenképpen győznie kell, ha nyerni akar az elnökválasztáson. Egyetlen republikánus politikus sem nyert elnökválasztást floridai győzelem nélkül Calvin Coolidge elnök 1923-as győzelme óta.

A csaknem 14 millió floridai szavazó közül a Pew kutatóintézet felmérése szerint minden ötödik kubai gyökerű. Donald Trump csütörtökön a floridai Tampában tart kampánygyűlést.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »