Szigorúbb korlátozásokat vezetnek be Szlovéniában

A fertőzöttek számának növekedése miatt Szlovénia újabb szigorításokat vezet be a járvány megfékezésére: kötelező lesz a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint az iskolákban 7. osztálytól felfelé, továbbá hőmérsékletet kell mérni a munkahelyeken, illetve a szórakozóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk – jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő a kabinet csütörtöki ülését követően.

Kacin kiemelte: a maszk kötelező viselése már a hétvégétől érvénybe lép. Eddig csak zárt nyilvános helyen kellett maszkot hordani Szlovéniában, szombattól a piacokon, a városközpontokban és a szabadtéri rendezvényeken is kötelező lesz.

Az iskolákban csak a közös helyiségekben volt kötelező a szájmaszk hordása, most 7. osztálytól felfelé mindenki számára kötelező lesz a védőfelszerelés viselése az osztálytermekben is. Kötelező lesz továbbá a testhőmérséklet mérése a munkahelyre érkezés előtt.

A kormány emellett a jövő héten a parlament elé küldi azt a törvénymódosítási javaslatot, amely három napig úgy engedélyezi a betegszabadságot, hogy a munkavállalónak nincs róla orvosi igazolása.

A kabinet további rendeleteket is előkészít, amelyeket abban az esetben vezetnének be, ha tovább nőne a fertőzöttek száma az országban – ilyen lenne például az összejövetelek felső létszámkorlátjának tíz főről hatra csökkentése.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint szerdán 104-gyel 4058-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Kedden még rekordszámú, 123 új esetről számoltak be. Egy új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 136-re nőtt. Ezt megelőzően közel két hétig nem hunyt el senki a Covid-19- betegség következtében. A diagnosztizált betegek közül 62-ten vannak kórházban, és közülük tizenegyet ápolnak intenzív osztályon. A múlt hét óta megkétszereződött a kórházi ellátásra szoruló betegek száma. Az aktív betegek száma először haladta meg a járvány kezdete óta az ezer főt. A legtöbb fertőzöttet – 29-et – a fővárosban, Ljubljanában regisztrálták.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »