Félmillió felett a fertőzöttek száma Spanyolországban

Spanyolországban meghaladta a félmilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – tájékoztatott hétfőn Fernando Simón, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója Madridban. A legelső, még január végén kiszűrt eset óta eddig összesen több mint 525 ezer embernél igazolta PCR-teszt a kórokozó jelenlétét.

A járványügyi vezető elmondta: az elmúlt 24 órában 2440 új fertőzöttet szűrtek ki, míg a legutóbbi, pénteki adatösszesítés óta a fertőzöttek száma több mint 26 ezerrel emelkedett. Az országban már több mint hétmillió, az aktív fertőzés kimutatására alkalmas PCR-tesztet végeztek el; augusztus 28-a és szeptember 3-a között 626 ezer vizsgálat történt. Kórházi ellátásra csaknem nyolcezren szorulnak, ami az ellátási kapacitás hét százalékát jelenti. Az elmúlt három napban 98-an vesztették életüket a fertőzés miatt, egy hét alatt 237-en hunytak el. A halálos áldozatok száma összesen 29 516.

Simón újságírói kérdésre elmondta, hogy reményeik szerint akár már decemberben elkezdhetik beoltani a vírus ellen a fertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportokat, amennyiben az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinája – amelyre az Európai Bizottság az uniós tagállamok nevében szerződést írt alá – megkapja a szükséges engedélyeket. „A spanyol szakemberek jelenleg annak meghatározásán dolgoznak, hogy pontosan kik kerüljenek elsőként sorra, hiszen a dél-európai ország által igényelt hárommillió vakcina nem egyszerre lesz elérhető” – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Spanyolországban is embereken tesztelnek egy védőoltást

Tovább romlik a járványhelyzet Spanyolországban

Spanyolországban a héten több tartományban veszi kezdetét a tanév, hat hónap után ismét jelenléti oktatással. A kormány által kiadott járványmegelőzési útmutató szerint hatéves kor felett minden tanulónak maszkot kell viselnie, tanítás előtt a diákok és a tanárok testhőmérsékletét is meg kell mérni, továbbá szükséges a naponta legalább ötszöri kézmosás és a tantermek sűrű szellőztetése.

A madridi autonóm kormány százezer tanárt és iskolai dolgozót küldött szerológiai tesztre a múlt héten. Mint kiderült, 66 ezer elvégzett vizsgálatból több mint kétezer lett pozitív, így náluk most PCR-tesztet is készítenek, hogy kiderüljön, még aktív vagy már egy korábban lezajlott fertőzésről van-e szó.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »