Az Amazon még jól is járt a koronavírus-járvánnyal


A rovat támogatója az XTB

Az Amazon internetes kereskedelmi vállalat soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt – jelentette be csütörtök este kiadott közleményében Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

Elemzők szerint az Amazon a világjárvány egyik nagy győztese: bevétele a második negyedévben mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt az előző év második negyedévéhez képest, miközben a nyeresége is megduplázódott. A közlemény szerint a cég nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárra hízott.

“Március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, s ezek közül 125 ezret most alakítunk át állandó munkahellyé” – fogalmazott Bezos, aki egyúttal közölte azt is, hogy a cég 160 százalékkal növelte meg szállítási kapacitásait a járvány idején.

A harmadik negyedévre Bezos 2-5 milliárd dolláros haszonnal számol.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Facebook közösségi platform, a Google és az Apple informatikai óriásvállalat szintén csütörtökön hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit; mindhárom cég a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be. A Facebook 11 százalékos bevételnövekedés mellett szintén megduplázta a nyereségét – mintegy 5.2 milliárd dollárt könyvelhetett el -, a Google-nak, amely az Alphabet leányvállalata, csökkentek ugyan a bevételei, de a vártnál jobban zárta a negyedévet – nettó nyeresége 6,96 milliárd dollár lett.

Az Apple teljesítményét értékelve a The Wall Street Journal azt írta: a vállalat “makkegészséges”, láthatóan nem érintették a járvány gazdasági következményei, annak ellenére sem, hogy átmeneti időre több boltját be kellett zárnia szerte a világban. A kaliforniai székhelyű óriásvállalat a második negyedévben 11 százalékkal, 59,7 milliárd dollárra növelte bevételeit, a cég részvényei a csütörtöki tőzsdezáráskor 400 dollárt értek.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A ketrecharc után itt a ketrecfesztivál

A lenti képek Newcastle-ben, a Gosforth Parkban készültek, ahol egy koncertsorozat első részét rendezték meg a társadalmi távolságtartás szabályainak betartása mellett. A koncerten a Brit Awards nyertese, Sam Fender lépett fel - bár jelen helyzetben talán nem ez a legfontosabb információ.

Read More »

Távoktatással indul a török tanév

Törökországban a koronavírus-járvány miatt távoktatással indul a 2020/2021-es tanév - közölte Ziya Selcuk oktatási miniszter. A diákok a negyedik tanítási héten, szeptember 21-étől fokozatosan fognak visszatérni az iskolapadokba, így kezdetben csak csökkentett létszámban lesznek jelen a tantermekben.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás