Ausztriában újra kötelező lesz a maszkviselés

Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában – erről Sebastian Kurz kancellár beszélt vasárnap az Österreich című lapnak.

A fertőzöttek számának növekedése és az újabb gócpontok kialakulása indokolja a szájmaszk ismételt kötelezővé tételét – jelentette ki Kurz. Hozzátette ugyanakkor, hogy „túl kevésnek” tartja ezt az óvintézkedést. A kancellár szerint minél hamarabb el kell indítani a koronavírus-jelző rendszert, aminek a kidolgozását a közelmúltban kezdte meg az Egészségügyi Minisztérium.

Az ország tartományait – a lavinajelző rendszerhez hasonlóan – zöld, sárga, narancssárga és piros jelzéssel látják el; a különböző jelzések esetén szükséges teendőket pedig egy kézikönyv tartalmazza majd, így a helyi vezetők annak segítségével döntenének a szükséges óvintézkedésekről.

Kurz arra is emlékeztetett: az enyhítések időszakában mindenkit arra kért, hogy ne dobja el a szájmaszkját, mert még szükség lehet rá. Arról is beszélt, hogy egészen addig együtt kell élni a vírussal, ameddig nem találják fel az ellenszeréül szolgáló oltóanyagot vagy gyógyszert.

A kancellár „harmonikához” hasonlította a koronavírussal kapcsolatos számok ingadozását. Leszögezte: annyi szabadságot szeretnénk adni az embereknek, amennyi lehetséges, és annyi korlátozást szeretnénk bevezetni, amennyi feltétlenül szükséges.

Az óvintézkedésekkel kapcsolatos részletekről várhatóan hétfőn döntenek.

https://www.instagram.com/p/CColG8nlHm9/

Közben Bécsben bezárták a szerb ortodox Székesegyházat, mivel négy pap és három családtagjuk koronavírus-tesztje is pozittív lett. A hívőket pedig arra kérik, ahogy azok, akik július 7-12-ig részt vettek az istentiszteleteken, jelentkezzenek a 1450-es számon.

Ausztriában eddig 19 655 ember koronavírus-tesztje lett pozitív. A betegség szövődményeibe 711-en haltak bele; 17 599-en időközben meggyógyultak. Míg péntektől szombatig 134-en fertőződtek meg, az utóbbi 24 órában 82 új esetet diagnosztizáltak. A legtöbben Felső-Ausztriában (33 fő) és Bécsben (22 fő) kapták el a koronavírust.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »