Tombol a járvány Kaliforniában, újra szigorítanak

Kedd reggeltől ismét jelentős szigorítások léptek érvénybe Kaliforniában a koronavírus-fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése miatt.

Gavin Newsom, a nyugati parti amerikai tagállam demokrata párti kormányzója előző este rendelte el az éttermek, presszók, szórakozóhelyek, múzeumok és állatkertek ismételt lezárását. A leginkább fertőzött megyékben a templomoknak, a fitnesztermeknek és a fodrászatoknak is be kellett zárniuk. Kalifornia két legnagyobb iskolakerülete – Los Angelesben és a déli San Diegóban – bejelentette, hogy a tanév őszi újrakezdésekor a járvány miatt csakis online oktatás lesz.

A kormányzó hangsúlyozta: „ez a vírus nem fog egyhamar eltűnni”.

A mintegy 40 millió lakost számláló Kaliforniában több mint 300 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, és a koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben több mint 7 ezren haltak meg. Az elmúlt két hétben 20 százalékkal emelkedett az újonnan regisztrált fertőzöttek aránya, és egyre többen kerülnek a kórházak intenzív osztályaira.

Kalifornia mellett Arizonában, Texasban és Floridában is folyamatosan nő a fertőzöttek száma. Floridában egyedül hétfőn 12 ezer új fertőzöttet regisztráltak. Miamit járványügyi szakemberek a járvány új gócpontjaként említik. Aileen Marty, a Florida Nemzetközi Egyetem epidemiológusa újságíróknak úgy nyilatkozott: az állam déli vidékein „különösen súlyos a helyzet”. Mint mondta: az emberek nem veszik elég komolyan a vírust, nem tartják be az óvintézkedéseket, azaz a társadalmi távolságtartást és a szájmaszk viselését.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórházközpont adatai szerint az Egyesült Államokban 3,4 millió fertőzöttet diagnosztizáltak, és a vírus okozta betegségben több mint 136 ezer amerikai halt meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek