Továbbra is gyorsul a koronavírus terjedése

Az Egyesült Államokban meghaladta a hárommilliót a koronavírus-megbetegedések száma, és a járvány már több mint 132 ezer emberéletet követelt – közölte csütörtökön a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház. A helyzet világviszonylatban sem túl rózsás: összességében több mint 12 millió ember fertőződött meg.

A héten volt olyan nap, amikor 24 óra alatt több mint 60 ezer új fertőzöttet regisztráltak az USA-ban, a legtöbb új esetet Kaliforniában, Arizonában, Texasban, Floridában, Georgiában és a szövetségi fővárosban, Washingtonban diagnosztizálták.

A friss adatokból kiderül az is: ugyan az Egyesült Államokban van a világon a legtöbb fertőzött, a halálozási arány nem itt a legmagasabb, sőt a halálesetek napi száma valójában csökken. A vírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben múlt héten a fertőzöttek 4,8 százaléka hunyt el, míg az arány ezen a héten 4,4 százalékra apadt.

A betegségmegelőzési és járványügyi központok (CDC) szerdán nyilvánosságra hozott elemzése szerint valószínűsíthetően több mint 20 millió amerikai fertőződhetett meg koronavírussal, vagyis a hivatalos adatokban szereplőknél csaknem tízszer többen. Mike Pence alelnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy már több mint 39 millió amerikain végeztek vírustesztet.

Később a szövetségi egészségügyi tárca közölte: a járvány fellángolása miatt Texasban, Louisianában és Floridában új tesztállomásokat alakítanak ki.

Arizonában, Texasban és Floridában a Covid-19-betegek kezelésére elkülönített kórházak csaknem tele vannak, Floridában két megyében nincs szabad ágy az intenzív osztályokon. Miamiban, amely a tagállam legnépesebb megyéje, nyolc kórházból jelentették, hogy nincs hely az intenzív osztályokon.

Ron DeSantis floridai kormányzó még hétfőn arra szólította fel a helyieket, hogy a legenyhébb tünetek jelentkezésekor is azonnal keressék fel a közeli kórházakat, mert – mint kiderült – a fertőzöttek közül sokan nem mentek el orvoshoz, és ezért életveszélyes állapotba kerültek.

Szerdán egyébként két amerikai egyetem – a Harvard és a massachusettsi műegyetem, az MIT – szövetségi bírósághoz fordult, és azt kérte, hogy függesszék fel Donald Trump elnök kormányzatának a külföldi hallgatókat érintő intézkedését. Az amerikai bevándorlási hivatal (ICE) hétfőn bejelentette: ősztől el kell hagyniuk az Egyesült Államokat azon külföldi diákoknak, akik olyan egyetemen tanulnak, amelyen a járvány miatt kizárólag online oktatás folyik, vagy át kell iratkozniuk más intézménybe. A rendelkezés érvényes azokra a külföldi diákokra is, akik még csak most érkeznének az amerikai egyetemekre. Ők nem kapnak beutazó diákvízumot, ha a 2020-2021-es tanévre csakis online kurzusokat hirdető egyetemeken tanulnának.

Világszinten sem sokkal jobb a helyzet

A Johns Hopkins Egyetem csütörtöki adatai szerint a világon 12 012 720 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 548 914, a gyógyultaké pedig 6 562 679.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen, íme a legtöbb megbetegedést regisztrált államok listája:

  • Egyesült Államok: 3 054 695 fertőzött, 132 299 haláleset, 953 420 gyógyult;
  • Brazília: 1 713 160 fertőzött, 67 964 haláleset, 1 139 844 gyógyult;
  • India: 742 417 fertőzött, 20 642 haláleset, 456 831 gyógyult;
  • Oroszország: 699 749 fertőzött, 10 650 haláleset, 471 718 gyógyult;
  • Egyesült Királyság: 288 511 fertőzött, 44 602 haláleset, 1378 gyógyult;
  • Spanyolország: 252 513 fertőzött, 28 396 haláleset, 150 376 gyógyult;
  • Irán: 248 379 fertőzött, 12 084 haláleset, 209 463 gyógyult;
  • Olaszország: 42 149 fertőzött, 34 914 haláleset, 193 640 gyógyult;
  • Törökország: 208 938 fertőzött, 5282 haláleset, 87 511 gyógyult;
  • Franciaország: 206 072 fertőzött, 29 936 haláleset, 77 780 gyógyult;
  • Németország: 198 699 fertőzött, 9046 haláleset, 183 153 gyógyult;
  • Kanada: 108 344 fertőzött, 8786 haláleset, 71 805 gyógyult;
  • Kína (Hongkong és Makaó nélkül): 84 950 fertőzött, 4641, haláleset, 79 802 gyógyult.
  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »