Hétfőn kezdődik a Boeing problémás gépének hivatalos vizsgája

Az Amerikai Légügyi Hivatal (FAA) és a Boeing hétfőn kezdik meg a 737 MAX újrakonfigurált változatának hivatalos tesztrepüléseit, mely folyamat végén a típus visszakaphatja még 2019 márciusában visszavont repülési engedélyét.

A Boeing legkeresettebb, 737-es sorozatának legújabb, MAX nevű változata két végzetes légiszerencsétlenség után veszítette el repülési engedélyét, először Indonéziában, majd Etiópiában zuhant le egy-egy gép valószínűleg a repülő egyik szoftverének hibás működése miatt.

A hiba javításán sokáig dolgoztak a Boeing mérnökei, időközben pedig egyéb rendellenességeket is találtak, így az újraengedélyezési folyamat is egyre csúszott. Jövő héten így is még csak az első fázis zárulhat, várhatóan hetekkel később, az adatok részletes elemzése után vesz majd részt a következő tesztrepülésen az FAA vezetője, a korábbi F-15-ös pilóta, Steve Dickson, aki ígéretet tett arra, hogy a 737 MAX csak akkor kaphat újra repülési engedélyt, ha ő személyesen is engedélyezi ezt.

Ha minden a tervek szerint halad, az FAA-nak még jóvá kell hagynia az új pilóták kiképzésére szolgáló új protokollokat – legutóbb a Boeing trükközése következtében ez is elmaradt – , így szeptember előtt nem várható a repülési engedély kiadása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

 

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »