Még nem áll le az MNB a kamatcsökkentéssel

Júliusban újabb 15 bázispontos kamatcsökkentést fog javasolni Virág Barnabás, az MNB új alelnöke a monetáris tanács ülésén  –  derült ki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorából.

Az alelnök hangsúlyozta azonban, hogy a júliusi újabb kamatcsökkentés után meg kell állni, a 0,6 százalékpontos alapkamat ugyanis megfelelő szint ahhoz, hogy támogassa a koronavírus-járvány utáni gazdasági kilábalást, és erősítse a pénzügyi stabilitást. Nem opció és nem lehetőség ezen szint alá menni – mondta.

Hozzátette: azok az elemzői várakozások, miszerint kamatcsökkentési ciklusra lehet számítani, túlzóak. Az MNB más stratégiát követ, mint a régiós jegybankok, és biztonsági távolságot szeretne tartani a nulla közeli tartománytól.

Emlékeztetett: kedden az MNB 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Ezzel azt üzenték, hogy a jegybank elkötelezett a gazdasági kilábalás és az árstabilitás fenntartása mellett – erősítette meg az alelnök.

  • Eséssel reagált a forint
A forint euróval szembeni árfolyama a jegybank kamatcsökkentésére eséssel reagált, az előző napok 345 Ft körüli árfolyamáról több lépcsőben 354 Ft fölé gyengült.

EUR/HUF árfolyam az utóbbi 10 napban, Forrás: xStation

Virág Barnabás beszélt arról is, hogy továbbra is optimisták, és a járvány utáni gazdasági felpattanásra számítanak. Ennek egyik kulcseleme, hogy a kormányzati beruházások területén komoly felívelés jöhet, a tervezett beruházásokat előrébb lehet hozni. A másik pedig az MNB Növekedési kötvényprogramja és a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá, amelyek a második fél évtől erős növekedést okozhatnak.  A visszajelzések szerint az év végéig 1000 milliárd forint új forrást juttat majd el a gazdaságba az Nhp Hajrá – mondta.

Az alelnök szerint Magyarország erős alapokkal került a válsághelyzetbe, emiatt a gazdasági fellendülés a nehéz körülmények között is megőrizhető.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / XTB

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »