Ma is folytatódhat a lejtmenet a tőzsdéken, 12 ezer pont alatt járt a DAX

Az előző napi nagy veszteségek mérsékeltebb folytatására lehet számítani csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,1-0,3 százalék csökkenéssel kezdhetik a kereskedést.

Az európai piacok szerdai vesztesége után az amerikai tőzsdék is nagy indexcsökkenéssel zártak, a csütörtöki tőzsdenapot pedig csökkenő indexekkel indították el az ázsiai piacok. Az európai kereskedés kezdete előtt mintegy két órával a tokiói tőzsdeindex 1,5, a szöuli pedig 2,0 százalékot meghaladó veszteséget mutatott. A kínai piacok ünnep miatt zárva tartanak.

Június 11. óta a legrosszabb napja volt az európai tőzsdéknek a szerdai: az indexek 2-3 százalékkal estek, köszönhetően az IMF korábbinál lényegesen borúlátóbb idei világgazdasági prognózisának.

Az IMF az euróövezetre és az Egyesült Királyságra is 10 százalékot meghaladó GDP-csökkenést jelzett előre az idei évre. Nem segített a befektetői hangulaton az sem, hogy a Bloomberg hírügynökség új értesüléssel állt elő a washingtoni adminisztráció importvám-emelési szándékairól brit, francia, spanyol és német termékekre. Mindezeken túl az európai befektetői hangulatot már egyébként is megterhelte a járvány második hullámának kitörésétől tartó aggodalom és a kéthavi stagnálás után globálisan újra növekedésnek indult napi új esetszám.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 2,72 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 2,78 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 3,11 százalékkal esett szerdán. Londonban 3,11 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 3,43 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 2,92 százalékkal csökkent. A milánói tőzsde 3,42 százalékos, a madridi pedig 3,27 százalékos indexcsökkenéssel fejezte be a szerdai kereskedést. A szerdai kereskedés egyik nagy vesztese az autóipar lett, az ágazati index több mint 4,0 százalékkal esett.

Az olajár is csökkent csütörtökön – részben a járvány második hullámától tartva, részben az amerikai nyersolajkészletek emelkedése miatt. A nyersolaj ára kedden még március óta a legmagasabb szinten állt, majd szerdán a rekordnagyságú amerikai készletek hírére esésnek indult.

A német DAX index az éjjeli kereskedésben egészen 12.000 pontig esett, majd innen enyhe korrekció indult meg, jelenleg 12.090 pont környékén jár a fő német tőzsdemutató.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »