Főként Oroszország lesz a téma a NATO-csúcson

A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek szerdán kezdődő, kétnapos videókonferenciáján – válaszul az orosz rakétarendszerek fejlesztésére és telepítésére – áttekintjük, miként lehet fokozni a szövetséges országok biztonságát, továbbá megvitatjuk, hogyan lehet megtartani a szövetség katonai erejét, valamint erősíteni politikai egységét – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Brüsszelben.

A főtitkár online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a szövetség védelmi képességének fenntartására való tekintettel a miniszterek megbeszélést folytatnak a nemrégiben kifejlesztett és telepített új, SSC-8 típusú orosz rakétarendszerről, amely a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés (INF) megszűnéséhez vezetett.

Kijelentette, hogy Oroszország növekvő nukleáris képessége biztonsági kérdéseket vet fel, ugyanis Moszkva tovább folytatja harci képességének korszerűsítését, többek között hiperszonikus fegyverek gyártásával. A hatékony fegyverzet-ellenőrzési megállapodások továbbra is nélkülözhetetlenek a stratégiai stabilitás és a kollektív biztonság szempontjából. A NATO ezért konstruktív részvételre szólít fel minden szereplőt, Oroszországot és Kínát is ideértve – mondta a főtitkár.

„Arra számítok, hogy a védelmi miniszterek minderre válaszul elfogadják azt az álláfoglalást, miszerint a NATO-nak katonailag erősnek, politikailag egységesebbnek kell lennie” – fogalmazott. „Ez magában foglalja a NATO légi és rakétavédelmének megerősítését, valamint a hagyományos képességek, például az ötödik generációs harci repülőgépek fejlesztését is” – tette hozzá.

Stoltenberg leszögezte, hogy a NATO nem követi Oroszország destabilizáló magatartását; nem szándékozik új szárazföldi indítású nukleáris rakétákat telepíteni Európába. Folytatja azonban annak biztosítását, hogy nukleáris visszatartó ereje továbbra is biztonságot jelentő és hatékony legyen.

„A szövetségeseknek jobban ki kell használniuk katonai, gazdasági és diplomáciai erőforrásaikat a társadalmak megerősítéséhez, valamint az olyan veszélyekkel szembeni sebezhetőségük csökkentéséhez, mint a koronavírus, az úgynevezett hibrid fenyegetések vagy az internetes támadások” – magyarázta.

https://www.instagram.com/p/CBUzLNEAFM2/

Elmondta továbbá, hogy emellett a védelmi miniszterek a koronavírus-járvány lehetséges második hullámára fókuszálnak majd. A védekezést segítő útmutató áttekintésével támogatják az ellenállóképesség fokozását célzó tagállami törekvéseket, valamint új operatív tervet készítenek egy esetleges újabb járvány kitörésére, amely foglalkozik a partnerországok felkészítésével, illetve a szükséges eszközök kellő időben és megfelelő helyre történő szállításának biztosításával is.

Stoltenberg kérdésre válaszolva azt mondta, a tárgyaláson szó eshet az Egyesült Államok azon terveiről is, miszerint kivonná csapatainak egy részét Németországból. „A téma az egész szövetség számára fontos, az amerikai bázisok ugyanis nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak az afganisztáni, iraki és más közel-keleti missziók, illetve az észak-afrikai műveletek során” – tette hozzá.

Emlékeztetett arra is, hogy a NATO  szorosabb partnerséget kötött Ukrajnával: különleges lehetőségekkel rendelkező partnerségi státusz (OEP) biztosításával ismerte el Kijev elkötelezettségét az euroatlanti biztonság mellett. Ukrajna egyebek mellett csapatok biztosításával támogatja a szövetségesek műveleteit többek között Afganisztánban és Koszovóban. A státusz egy olyan kezdeményezés része, amelynek célja a NATO-vezette műveletekhez és missziókhoz jelentős hozzájárulást nyújtó szövetségesek és partnerek közötti együttműködés fenntartása és elmélyítése.

Ukrajna új státusza lehetővé teszi az ország számára a jobb hozzáférést a NATO különböző programjaihoz és gyakorlataihoz, valamint elősegíti az érzékeny információk fokozottabb megosztását. Hozzátette: a megrekedt NATO-Ukrajna bizottság miniszteri szintű párbeszédének kérdését a felek még nem rendezték, helyreállítására még várni kell.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »