Tovább folyik a harc az INA ügyében

A horvát kormány által felkért Lazard befektetési tanácsadó bank szerdán bemutatta a Mol Nyrt. kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról – mondta Tomislav Coric ügyvezető környezetvédelmi és energetikai miniszter a prezentációt követően újságíróknak. Kiemelte: a pénzügyi jelentés egy hónap múlva készül el.

„A következő lépés az intenzív kommunikáció a másik oldallal, és ebben az összefüggésben a hónap végére várjuk az első találkozót a magyar Mollal” – húzta alá.

Tomislav Coric elégedettségének adott hangot a tanácsadó cég munkáját illetően. Ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe, amit azzal magyarázott, hogy az INA tőzsdén jegyzett cég, és ez „szűkíti a kormány mozgásterét”.

Andrej Plenkovic ügyvezető kormányfő kedden a sajtónak úgy nyilatkozott: nem állnak el az INA visszavásárlásától, és nagy reményeket fűzött a szerdai jelentéshez, amely szerinte a tárgyalások alapját képezi majd. Horvátországban július 5-én előre hozott választásokat tartanak, a Mol-INA-ügy pedig ismét kampánytémává vált.

Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz, mert a horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban végrehajtandó Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésének megállapítására vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.

A döntőbírósági határozat után Plenkovic 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. A kabinet 2019. augusztus 1-jén döntött a befektetési tanácsadóról, amelynek az volt a feladata, hogy előkészítse a kivásárlást, szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. Az INA tavaly november 20-án kapott felkérést a kormánytól a társaság átvilágítási folyamatának megkezdésére. A Lazard befektetési bank 9 millió euróért végezte el a munkát.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »