Legalább 6%-os gazdasági visszaeséssel számol az OECD

Az utóbbi évszázad békeidőkben mért legerősebb visszaesését szenvedi el idén a világgazdaság a koronavírus-járvány következtében, mielőtt jövőre újra növekedési pályára áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előrejelzése szerint.

Gazdasági előrejelzésének szerdán közzétett frissítésében a párizsi székhelyű szervezet szakértői úgy becsülik, hogy idén 6,0 százalékkal csökkenhet a világgazdaság teljesítménye, jövőre viszont már 5,2 százalékkal növekedhet. Rossz esetben azonban, ha a járványnak második hulláma is lesz, a világgazdaság 7,6 százalékkal eshet vissza 2020-ban, jövőre pedig mindössze 2,8 százalékkal bővülhet.

Az eurózóna gazdaságára vonatkozóan 9,1%-os csökkenéssel számolnak a második hullám nélküli forgatókönyv esetén, míg a járvány visszatérése esetén 11,5%-ra becsülik a visszaesés mértékét. Az Egyesült Államok gazdaság teljesítménye 7,3%-kal, illetve 8,5%-kal eshet vissza a két fent vázolt esetben. Ugyanakkor Japán kivételével 2021-ben már a növekedés visszatérésére számítanak minden főbb gazdaságban.

Az OECD 37 tagállama közül Nagy-Britannia esetében a legdrámaibb a helyzet – még jó esetben is 11,5 százalékkal eshet vissza a brit gazdaság teljesítménye idén, jövőre pedig 9,0 százalékkal emelkedhet. Rossz esetben 14,0 százalékkal csökkenhet a GDP, jövőre pedig csak 5,0 százalékkal növekedhet.

Kína esetében az OECD elemzői arra számítanak, hogy a tavalyi 6,1 százalékos növekedés után idén jó esetben 2,6 százalékkal, rossz esetben pedig akár 3,7 százalékkal is csökkenhet a GDP, míg jövőre 6,8 százalékkal vagy 4,5 százalékkal ugorhat meg.

Laurence Boone, az OECD főközgazdásza rámutatott: szükséges és elfogadható a rendkívül laza monetáris politika és a nagyobb államadósság mindaddig amíg a gazdaság teljesítménye és az infláció nyomott, a munkanélküliség pedig magas.

Hasonló véleményt fogalmazott meg május végén Christine Lagarde, az EKB elnöke is, aki elmondta, hogy a koronavírus-járvány nyomán az “enyhe” gazdasági kárt feltételező forgatókönyv máris idejétmúlt – ez az euróövezeti GDP 5%-os visszaesésével számolt 2020-ra. A “közepes” vagy a “heves” forgatókönyv megvalósulása most már valószínűbb, ezek 8%-os, illetve 12%-os visszaesést feltételeznek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek