Szobrok eltávolításával és támaszpontok átnevezésével oldanák a feszültséget az USA-ban

Az amerikai hadsereg katonai támaszpontok átnevezésére készül – erősítette meg a sajtóértesüléseket Sunset Belinsky, a hadsereg szóvivője kedden. Közben a déli Alabamában elkezdték letakarni a konföderációs szobrokat.

Az afroamerikai George Floyd rendőri erőszak miatt bekövetkezett halála óta az Egyesült Államokban ismét felülvizsgálják a polgárháború (1861-1865) déli államainak, az úgynevezett konföderációnak a személyiségeiről elnevezett intézmények nevét, az utcatáblákat, a szobrokat. Ennek keretében a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) is késznek mondta magát arra, hogy a rabszolgatartó múlthoz kötődő elnevezéseket felülvizsgálja. Sunset Belinsky szóvivőnő újságíróknak azt nyilatkozta: „a védelmi miniszter és a szárazföldi hadseregért felelős államtitkár készen áll e kérdés megvitatására”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az amerikai álom és a valóság

Veszélyes ellenfelet szerzett az anarchiától tartó Trump

Az Egyesült Államok déli tagállamaiban mintegy tíz olyan katonai támaszpont van, amely a polgárháború déli katonai vezetőinek nevét viseli. A legnagyobb ezek közül az észak-karolinai Fort Bragg, amely Braxton Bragg konföderációs tábornokról kapta a nevét. Bragg tábornok elsősorban az 1863-ban Chattanoogánál vívott csata elvesztése miatt vált ismertté. Georgia államban Henry L. Benning tábornokról, a meggyőződéses rabszolgatartóról neveztek el katonai bázist. Benning egyébként a déli államok közös, rabszolgatartó konföderációjának híve volt.

A virginiai főváros, Richmond közelében fekszik a Lee támaszpont, amely Robert Lee tábornokról, a konföderációs seregek főparancsnokáról kapta a nevét. Lee richmondi lovas szobrának eltávolítását Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója a napokban el is rendelte, de egy hétfői bírósági döntés megakadályozta ennek végrehajtását. Richmond egyébként egy ideig a konföderáció fővárosa is volt, s bár a tábornokot sok amerikai a déli rabszolgatartó rendszerrel azonosítja, ő bizonyíthatóan ellenezte a rabszolgaságot.

Az amerikai haditengerészet szóvivője, Nate Christensen kedden bejelentette: a haditengerészet hajóin, repülőgépen, tengeralattjáróin és egyéb létesítményein betiltják a konföderációs zászlók felhúzását. Erre a haditengerészet műveleti főparancsnoka, Mike Gilday tengernagy már ki is adta az utasítást.

A déli Alabamában több településen is letakarták a konföderációs időszakot idéző szobrokat és emlékműveket. Ezek közül néhányat az elmúlt napokban megrongáltak. Birminghamben az egyik konföderációs emlékművet le is bontották a múlt heti tüntetések során. Kedden a floridai Jacksonville-ben is elmozdítottak egy konföderációs katona emlékének szentelt szobrot.

https://www.instagram.com/p/CBOrYWXHF6K/

Forrás: MTI / Instagram

Friss hírek