Egyszerre nyitná meg Európa határait az olasz külügyminiszter

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter azt javasolja, hogy az Európai Unió tagállamai egyidejűleg nyissák meg határaikat annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után az idegenforgalom egyszerre indulhasson újra.

A RAI közszolgálati televíziónak hétfőn késő este adott interjúban az olasz diplomácia vezetője azt szorgalmazta, hogy június 15-e legyen „az európai újraindulás napja”. Mivel Németország ezen a napon készül újra megnyitni határait, „próbáljunk meg mindannyian egyszerre újraindulni” – hangsúlyozta Di Maio, aki egyúttal elmondta: a római kormány el akarja kerülni, hogy az EU tagországai között a turisták olyan „kétirányú” folyosókon mozogjanak, amelyek kizárnak más országokat.

A politikus közölte, hogy osztrák kollegájával, Alexander Schallenberggel már egyeztetett, és ígéretet kapott arra, hogy Ausztria átengedi Olaszország felé a német turistákat, akik tavaly a beutazók több mint 27 százalékát képviselték.

Az olasz külügyminiszter kijelentette: reméli, hogy minél több olasz az idén is el tud menni nyaralni, és Olaszországban maradva teszik majd ezt. „De a külföldi turizmusra is szükségünk van, főleg a németre” – tette hozzá. Úgy vélte, ehhez az szükséges, hogy a külföldiek úgy érezzék, „biztonságban” tartózkodhatnak Olaszországban. Di Maio megjegyezte: a római kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az olaszországi „minőségi” vendéglátás készen álljon a beutazók fogadására. „Egységes óvintézkedési szabályrendszert kell alkalmaznunk, nem lehetnek különbségek az olasz tartományok között, mivel ez megtéveszti és elbizonytalanítja a turistákat” – hangoztatta.

Luca Zaia, az északkeleti Veneto tartomány kormányzója egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az osztrák és német „törzsközönség” érkezése nélkül az idei nyári szezon megsemmisül a régióban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Korábban a római kormány június 3-át jelölte meg Olaszország külső határainak megnyitási dátumaként, hangsúlyozva, hogy az EU-tagállamokból érkezőket nem helyezik karanténba. Ekkorra jelentik be azt is, hogy mely olasz tartományok között lesz szabad a mozgás, vagy esetleg egyes régiókat – köztük a gócpontként ismert Lombardiát – továbbra is lezárva tartanak. Giuseppe Conte miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: az olaszok idén – a turizmus támogatására – töltsék nyári szabadságukat Olaszországban.

Az idegenforgalom az olasz GDP 13 százalékát teszi ki. Tavaly több mint 200 millió fős volt az olaszországi turistaforgalom: az utóbbi majdnem három hónapban mintegy 81 millió olasz és külföldi turista „veszett el” a gazdaság számára.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »