Börtönben marad Liviu Dragnea

A román legfelsőbb bíróság hétfőn jogerősen elutasította Liviu Dragnea, a bukaresti parlament volt házelnökének, a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnökének újabb felülvizsgálati kérelmét.

Az akkor még kormányon lévő PSD-t erős kézzel vezető, és a bukaresti kormányt háttérből irányító politikust csaknem egy évvel ezelőtt, 2019. május 27-én hivatali visszaélés, illetve okirat-hamisításra való felbujtás miatt három és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelsőbb bíróság.

Dragnea ezúttal eljárási szabálysértésre hivatkozva kérte börtönbüntetése eltörlését. Keresetét egy – bebörtönzése után kimondott – alkotmánybírósági határozatra alapozva azt állította: az ügyében alapfokú ítéletét kimondó háromtagú bírói tanács törvénytelenül alakult, hiszen nem korrupcióra szakosodott bírák vettek részt benne. A hivatkozott alkotmánybírósági határozat kimondta: minden olyan pert újra kell tárgyalni, amelyben alapfokon a szabálytalanul alakult (azaz nem korrupciós ügyekre „szakosított”) háromtagú tanácsok ítélkeztek 2019. január 23-a előtt, kivéve azokat az ügyeket, amelyekben az alapfokú ítélet azóta jogerőre emelkedett.

A legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa megalapozatlannak minősítette és elutasította Dragnea újabb felülvizsgálati kérelmét, ugyanakkor jóváhagyta, hogy az ügyben alkotmányossági kifogással forduljanak az alkotmánybírósághoz.

Dragnea ügyvédei az elmúlt évben több perújítási, illetve felülvizsgálati kérelemmel próbálták meg elérni védencük szabadlábra bocsátását, de a legfelsőbb bíróság eddig minden jogorvoslati kérelmüket elutasította. A politikus jelenleg a Bukarest melletti rahovai börtönben tölti büntetését, ahol az autószerelő műhelyben dolgozik.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »