A piaci pánikban jól bevásárolt a szaúdi vagyonalap

Szaúd-Arábia jóléti vagyonalapja, a Public Investment Fund (PIF) az amerikai hatóságok felé közzétette, hogy mely cégekben szerzett komolyabb részesedéseket az utóbbi hetekben. Hosszú a lista, repkednek a milliárdok – dollárban.

A PIF közlése szerint 713,7 millió dollár értékben vásároltak részesedést a Boeing-ben, körülbelül 522 millió dollárt költöttek Citigroup részvényekre, szintén 522 millió dollárért vettek Facebook részvényeket, 495,8 millió jutott a Disney papírjaira, 487,6 millióért pedig a Bank of America-ban szereztek részesedést.

Kisebb részesedést vásároltak a Berkshire Hathaway-ban is, illetve ADR-eken keresztül 827,7 millió dollárt költöttek el a BP olajtársaságban szerzett tulajdonhányadra. Mindez a múlt hét pénteken az amerikai piacfelügyelet (SEC) felé beadott dokumentumokból derült ki, de már korábban is megjelent a PIF a tőkepiacokon, első körben a gyengélkedő olajipari részvények közül mazsoláztak.

Az idei évben már kisebbségi részesedéseket szereztek a Royal Dutch Shell, a Total, az Eni és az Equinor vállalatokban, valamint múlt hónapban 8,2% részesedést vásároltak a Carnival Corp.-ban – a hajóutakat szervező vállalat részvényei körülbelül a korábbi értékük ötödére estek a koronavírus-járvány miatt.

A szaúdi jóléti alap mintegy 300 milliárd dolláros vagyont kezel.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »