Továbbra is veszteséges a Boeing

A Boeing a tavalyi utolsó negyedév után az idei első negyedévet is veszteséggel zárta, a cég tovább csökkenti forgalomba helyezhető kereskedelmi géptípusainak gyártási rátáját.

A chicagói székhelyű repülőgépgyártó az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy árbevétele a március 31-ével zárult első negyedévben 26 százalékkal 16,9 milliárd dollárra esett. Az üzemelés költségei ugyan 10 százalékkal 16,7 milliárd dollárra csökkent, az egyéb kiadások miatt az üzemi eredmény 1,3 milliárd dollár veszteség lett, míg egy évvel korábban még 2,3 milliárd dollár nyereséget mutattak az adatok.

A társaság adózott eredménye a tavalyi első negyedévben még 2,15 milliárd dollár volt, az idén viszont a Boeing 641 millió dollár negyedéves veszteségről számolt be.

David Calhoun, a társaság vezérigazgatója a közleményben a romló eredményeket a koronavírus-járvánnyal, illetve a 737 MAX típus elhúzódó engedélyeztetésével, valamint a gyártás leállításával indokolta. A problémás 737 MAX gyártását még decemberben állították le, miután 9 hónap után sem sikerült a típus újraengedélyeztetése. A legfrissebb hírek szerint ez az idei nyár vége előtt már nem is várható.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A vezérigazgató hozzátette: elsődleges a társaság fizetőképességének fenntartása és a kibocsátás csökkentése, ezért a 787 Dreamliner és a 777-es típus havi gyártási rátáját is csökkentik. Feltehetően ezzel áll kapcsolatban az a fejlemény is, hogy a Boeing a héten kihátrált az Embraerrel tervezett közös üzletből is.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »