Még mindig szöszöl az EU, leghamarabb júniusban indul az első mentőcsomag

Emmanuel Macron francia államfő szerint egyelőre nincs konszenzus az Európai Unió tagállamai között a koronavírus-járvány által legsúlyosabban érintett régiók és ágazatok pénzügyi támogatásáról.

Az EU-s tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács csütörtöki videokonferenciája után a francia elnök Párizsban elmondta: a koronavírus-járvány sújtotta gazdaság fellendítésére létrejövő pénzügyi alapnak nemcsak hiteleket, hanem pénzügyi átütemezéseket is tartalmaznia kell, mert – mint fogalmazott – „ha Európa egy részét hagyjuk tönkremenni, egész Európa tönkre fog menni”.

Párizs az európai GDP 5-10 százalékának megfelelő helyreállítási alapot szorgalmaz, amiről Macron elnök szerint meg is született az elvi megállapodás csütörtökön. A részleteket illetően a francia elnök „egy közös garanciával rendelkező államadósság-kibocsátást szeretne annak érdekében, hogy át lehessen irányítani költségvetési támogatásokat a leginkább sújtott területeknek vagy ágazatoknak, mégpedig mindenki által elfogadott nagyon egyértelmű szabályokkal és vezetéssel”.

A közös kötvénykibocsátásról egyelőre nincs konszenzus Emmanuel Macron szerint.

„Választ kell találnunk, és úgy vélem, hogy Európának nincs jövője, ha nem tudunk erre a kérdésre megoldást találni” – fogalmazott a francia elnök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

„A közös piac olyan államoknak és régióknak kedvez, amelyek a leginkább produktívak, mert azok olyan javakat termelnek, amelyeket el tudnak adni más régióknak. Ha ezeket az utóbbi régiókat most magukra hagyjuk, ha hagyjuk tönkremenni Európa egy részét, akkor egész Európa tönkre fog menni” – tette hozzá. A francia elnök meg is nevezte a szerinte akadályozó országokat, Németországot és Hollandiát.

Emmanuel Macron egyébként továbbra is az európai szuverenitás erősítését szorgalmazta, emlékeztetve arra, hogy megválasztása óta ez a francia álláspont. Az Európai Unió tagországainak vezetői csütörtökön azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő olyan költségvetési javaslatot a 2021-2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a koronavírus-válság sújtotta gazdaság fellendítésére.

Merkel is megszólalt

Júniusban kezdődhet a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló első, 540 milliárd eurós európai uniós csomag végrehajtása.
Az Európai Stabilitási Mechanizmus 240 milliárd eurós hitelkeretére, az Európai Bizottság 100 milliárd eurós munkahelymegőrző programjára és az Európai Beruházási Bank 200 milliárd euró keretösszegű garanciaalapjára építő első válságkezelő csomag révén gyorsan hatékony segítséget juttatnak a rászorulóknak, de a júniusi induláshoz egy sor teendő még hátravan, így a német törvényhozásnak is dönteni kell az ügyben.

A válságkezelés második szakaszában egy gazdasági helyreállítási, újjáépítési alapra lesz szükség, amely szorosan kapcsolódik a 2021-ben kezdődő hétéves ciklus EU-s költségvetéséhez. Erről az Európai Bizottság készít javaslatot az Európai Tanácsnak – ismertetette Angela Merkel.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »