Százezreknek fizet kártérítést a Volkswagen

A Volkswagen (VW) megállapodott 200 ezer németországi ügyfél kártérítéséről, akik az autógyártó társaság dízelbotrányában érintett modellekből vásároltak – közölte a német vállalat hétfőn.

A társaság azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy az eredeti tervek szerint a dízelbotrány miatt egy úgynevezett csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) révén bírósághoz forduló ügyfeleknek hétfőig kellett eldönteniük, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát a peren kívüli megegyezésről.

A csoportos keresethez csatlakozó mintegy 260 ezer vásároló közül 200 ezren fogadták el az ajánlatot, így ők az autó modelljétől és korától függően 1350 és 6257 euró közötti kártérítést kapnak. További 21 ezer esetben még tart az egyeztetés, és a cég önkéntes alapon további tíz napot adott a gondolkodásra, így április 30-ig dönthetnek az ajánlatot még mérlegelő vásárlók.

A VW  830 millió eurót különített el a csoportos megállapítási kereset ügyének peren kívüli rendezésére. Az eljárást a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb német autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében indították a VW ellen.

A csoportos megállapítási kereset a kollektív jogorvoslat németországi szabályozásának egy új eleme, éppen a VW dízelbotrányának tanulságaként vezették be. A cél a fogyasztók jogainak erősítése a túlerőben lévő nagyvállalatokkal szemben. A pereket nem az egyes fogyasztók, hanem fogyasztói szövetségek folytatják, a költségeket és a pénzügyi kockázatot is ezek a szervezetek viselik, a fogyasztók számára kedvező bírósági döntés viszont mindenkire érvényes, aki csatlakozott a keresethez. A vzbv és az ADAC keresetéhez EA189 típusú dízelmotorral szerelt, és a dízelbotrány miatt szervizre visszarendelt Audi, Seat, Skoda és Volkswagen gépkocsik németországi vásárlói csatlakozhattak.

  • Korábbi cikkeink a témában:

A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.  A botrány miatt indított vizsgálatokon más gyártóknál is kimutattak hasonló szabálytalanságot.

A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »