Az EU jelentős összeggel támogatja az egészségügyet

Az Európai Unió Tanácsa 2,7 milliárd eurót hagyott jóvá a tagállami egészségügyi ágazatok támogatására az uniós költségvetésből a koronavírus-járvány ideje alatt – olvasható az Európai Bizottság keddi sajtóközleményében.

„Az uniós költségvetés mindig is a szolidaritás szolgálatában állt. A ma elfogadott hozzájárulás segít hatékonyabbá tenni a járvány terjedésének nyomonkövetését, továbbá a kiterjedtebb teszteléseket és a járvánnyal kapcsolatos tudományos kutatást is előmozdítja” – nyilatkozta Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos.

Az Európai Unió vészhelyzeti támogatási eszközének keretében lehívható összeg elősegíti az orvosi eszközök és védelmi felszerelések finanszírozását, még több egészségügyi munkaerő toborzását, valamint mobilkórházak felépítését.

Az unió vészhelyzeti támogatási eszköze teljes mértékben a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó uniós költségvetésre támaszkodik, és mozgósítja az összes rendelkezésre álló forrást a 2020. évre vonatkozó kiadási értékhatárokon belül. Lehetővé teszi továbbá az Európai Bizottság számára a tagállamok nevében történő közvetlen közbeszerzést, valamint azt, hogy oda irányítsa a támogatásokat, ahol azokra a legégetőbb szükség van. A vészhelyzeti támogatási eszköz felhasználása az uniós tagállamokkal szoros együttműködésben történik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »