Az USA pénzmegvonással tenne rendet Afganisztánban

Az Egyesült Államok egymilliárd dollárral csökkenti az Afganisztánnak nyújtott támogatás összegét, és további mérsékléseket is kilátásba helyez, amennyiben a dél-ázsiai országban továbbra sem sikerül kormányt alakítani – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a hétfőn Kabulban folytatott tárgyalásai után kiadott közleményében.

Az amerikai diplomácia irányítója leszögezte, hogy Washington felülvizsgálja valamennyi programját és tervezetét – minthogy további támogatás-csökkentéseket akar végrehajtani -, sőt mi több, átgondolja azokat a jövőbeli felajánlásait is, amelyeket az Afganisztán számára rendezett donorkonferenciákra tervezett. Tájékoztatása szerint Washington jövőre ismét egymilliárd dollárral tervezi csökkenteni a támogatást.

Pompeo a döntést az Asraf Gáni elnök és a választás után az államfői hivatalt szintén magáénak mondó Abdulla Abdulla közötti vitával indokolta. A két afgán politikus ugyanis nem tudott – mint Pompeo fogalmazott – „egymást elfogadó” kormányt alakítani. Szokatlanul éles nyilatkozatában a külügyminiszter leszögezte, hogy az Egyesült Államok „mélységesen sajnálja”, hogy Gáni és Abdulla nem tudott egyetértésre jutni, és ezáltal veszélyeztetik az esetleges békemegállapodást a tálibokkal.

https://www.instagram.com/p/B-FJt8BouOr/

Asraf Gánit két héttel ezelőtt iktatták be újra a hivatalába, de vetélytársa, Abdulla Abdulla azóta sem hajlandó elfogadni a szeptemberi választás eredményét, s ugyancsak az ország megválasztott elnökének tartva magát, külön beiktatási ünnepséget is rendezett.

Pompeo hétfőn előre be nem jelentett villámlátogatásra érkezett az afgán fővárosba, hogy közvetíteni próbáljon a két fél között egy egységkormány létrehozásáról. A tárcavezető mindössze nyolc órát tartózkodott Kabulban, és ezalatt mindkét politikussal tárgyalt – az amerikai külügyi közlemény szerint arról, hogy rávegye őket „az afgán nép érdekében kötendő kompromisszumokra”. A kudarcot Washington „az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket érintő közvetlen veszélyként” értékelte, ezért „azonnali hatállyal” egymilliárd dollárral csökkentette az országnak nyújtott segély összegét.

A külügyminiszter ugyanakkor arról számolt be, hogy – az Egyesült Államok és a tálibok között létrejött február végi megállapodásnak megfelelően – folytatódni fog az Afganisztánban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentése.

Pompeo hétfő este már a katari fővárosban volt, ahol a tálibok képviselőivel, köztük Abdul Gáni Baradar mollával tárgyalt ezen egyezmény tiszteletben tartásáról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek