Csütörtökön véget érhet a román kormányválság

A román parlament egyesített házbizottsága csütörtök délután 16 órára hívta össze a kétkamarás parlament együttes ülését, amelyen Florin Citu miniszterelnök-jelölt jobbközép kormányának beiktatása ügyében dönt a törvényhozás.

Az időzítés azzal áll összefüggésben, hogy aznapra várható az alkotmánybíróság döntése az előrehozott választásokról szóló, a baloldali ellenzék és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kifogásolt 26-os számú sürgősségi kormányrendelet ügyében. Az RMDSZ a rendelet hatályon kívül helyezésétől tette függővé, hogy részt vesz-e a bizalmi szavazáson.

Kelemen Hunor korábban úgy értékelte: a november óta kormányon lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a párt éléről elnökké választott Klaus Iohannis államfő nem tettek le arról, hogy – a kormányalakítási kísérleteik parlamenti elutasítása révén – előrehozott választásokat provokáljanak ki. Az RMDSZ elnöke szerint ennek az a feltétele, hogy helyezzék hatályon kívül a 26-os sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a PNL-kormány önkényesen módosította a választási rendszert.

Hasonló állásponton van a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) is, de a tavaly ősz óta ellenzékben lévő szociáldemokraták most már nem készülnek arra, hogy – a kormányválság megoldását akadályozva – távolmaradásukkal döntésképtelenné tegyék a parlamentet a bizalmi szavazás napján.

A szociáldemokrata házelnökök arra azonban felkérték Citut: csütörtökig jelöljön új minisztereket azok helyére, akiknek a beiktatását nem támogatták a parlamenti szakbizottságok. A régi-új miniszterek „alkalmassági vizsgáján” hét jelöltet utasított el az illetékes szakbizottság baloldali többsége. A szakbizottságok véleménye konzultatív jellegű.

Florin Citu miniszterelnök-jelölt a PNL február elején megbuktatott, azóta ügyvezetői hatáskörrel működő egyszínű kormány számára kért ismét bizalmat a román parlamenttől. A kormány beiktatásához a törvényhozók többségének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – a támogatására van szükség. A parlament határozatképességéhez is legalább 233 törvényhozó jelenléte szükséges.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek