Szerbia kész lezárni teljes déli határszakaszát

Először beszélt Szerbia déli határának „hermetikus” lezárásáról Aleksandar Vucic szerb elnök, aki kijelentette, felhatalmazta a szerb-észak-macedón határon szolgálatot teljesítő rendőröket és katonákat, valamint a biztonsági szolgálatokat arra, hogy ha nagymértékű menekülthullám indulna meg Szerbia felé, akkor teljesen lezárják az országhatárt.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap pénteki beszámolója szerint a szerb elnök elővigyázatosságból, a nemzetbiztonság érdekében döntött így. A lap azt is közölte, hogy Aleksandar Vucic személy szerint elutasítja az idegenellenességet, és azt szorgalmazza, hogy segíteni kell a háborús menekülteket, hiszen a szerbeknek a saját történelmük során is hasonlókat kellett átélniük.

A Vecernje Novosti információi szerint a török elnök múlt pénteki bejelentése óta – miszerint Törökország nem tudja a továbbiakban feltartóztatni az országban tartózkodó migránsokat – Aleksandar Vucic folyamatos kapcsolatban van a biztonsági szolgálatokkal, és meggyőződése szerint Szerbia képes lesz megvédeni a határait, a területét, és az ország nem fog a migránsok gyűjtőhelyévé válni.

Szerbián a 2015-ös migránsválság idején több mint egymillióan haladtak át, ám a magyar határzár felállítását követően nem sokkal lassult az áradat, és az utóbbi négy évben nem regisztráltak napi néhány tucat újonnan érkező illegális bevándorlónál többet. A szerbiai menekültügyi főbiztosság tájékoztatása szerint Szerbiában jelenleg 6200 migráns tartózkodik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »