Nem lesz könnyű menet a szíriai rendezés

Nem lesz könnyű Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök e heti csúcstalálkozója – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 tévécsatorna által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.

Korábbi moszkvai és ankarai hivatalos közlés szerint Putyin és Erdogan csütörtökön vagy pénteken találkozik újra az orosz fővárosban, hogy megvitassa a szíriai Idlíb tartományban kiéleződött helyzet rendezését. „Ez nyilvánvalóan nem lesz könnyű találkozó, de az államfők megerősítik, hogy céljuk a helyzet rendezése Idlíbben, és elkötelezettek a Szocsiban kötött megállapodások iránt” – mondta Peszkov.

A találkozón áttekintik, hogy mennyiben teljesültek a Putyin és Erdogan részvételével Szocsiban megtartott tárgyalások eredményeként 2018. szeptember 17-én aláírt orosz-török memorandum rendelkezései. Ennek értelmében Idlíbben 2018. október 15-éig létre kellett volna hozni egy 15-20 kilométer széles demilitarizált övezetet, Ankarának pedig el kellett volna különítenie a terroristákat a kormányellenes erőktől és szavatolnia kellett volna a nehézfegyverek visszavonását. Orosz részről az utóbbi napok során többször is bírálták Törökországot amiatt, hogy nem teljesítette vállalásait.

Az előkészületben lévő csúccsal kapcsolatban vasárnap telefonon egyeztetett egymással Szergej Lavrov orosz és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. A felek egyetértettek abban, hogy kedvező légkört kell teremteniük a két ország közötti munkakapcsolat javítása érdekében.

Az orosz védelmi minisztérium hamis híresztelésnek minősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint a szíriai Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezet felett vasárnap lelőttek egy orosz SzU-24-es vadászbombázót. A szíriai légierő viszont elismerte, hogy két, terrorista alakulatokat támadó repülőjét török vadászgépek lelőttek szíriai légtérben. A damaszkuszi SANA hírügynökség szerint a pilótáknak sikerült katapultálniuk. Sajtóértesülések szerint török F-16-osok szíriai SzU-24-eseket lőttek le. A szíriai fegyveres erők a maguk részéről egy török drón lelövéséről számoltak be.

Vasárnap a szíriai és a török hadsereg is bejelentette, hogy lezárta a légteret Idlíb tartomány felett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Tovább borzolta a kedélyeket az orosz-török viszonyban, hogy szombat este Ankarában török nacionalisták próbáltak meg behatolni az orosz kormány által finanszírozott Szputnyik hírügynökség török szerkesztősége több munkatársának lakására. Az incidenseket követően a török állampolgárságú érintettek feljelentést tettek, ami után négyüket – köztük Mahir Oztepe főszerkesztőt – őrizetbe vették. Az újságírókat vasárnap délután engedték szabadon; az ügyészségi jegyzőkönyv szerint nem követtek el bűncselekményt. Margarita Szimonyjan, a külföldre sugárzó RT orosz állami televízió főszerkesztője közölte, hogy vasárnap a rendőrség átkutatta a Szputnyik isztambuli irodáját.

Az orosz külügyminisztérium vasárnap felszólította a török hatóságokat, hogy szavatolják az orosz tömegtájékoztatási eszközök munkatársainak biztonságát. Az ankarai orosz nagykövetséget egyébként csütörtök óra török különleges egységek őrzik a képviseletet ért fenyegetések miatt.

Az Interfax orosz hírügynökség teheráni keltezésű jelentése szerint Haszan Róháni iráni elnök szombaton telefonon azt javasolta török hivatali partnerének, hogy az idlíbi helyzet rendezéséről – Oroszország bevonása nélkül – tartsanak egy iráni-török-szíriai csúcstalálkozót. Mint mondta, a tárgyalásnak olyan elveken kellene alapulnia, mint Szíria területi épsége, a terrorizmus felszámolása és az ártatlanok védelme.

  • Előzmények
Az utóbbi hetekben kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Törökország polgári célpontok és török megfigyelőállások elleni támadásokkal vádolta meg a szíriai kormányerőket és szövetségeseit, és azt követelte Damaszkusztól, hogy vonja vissza csapatait. Az orosz fél ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a szíriai hadsereg a militánsok támadására válaszolt. A török fél csütörtökön több mint 30 katonájának eleséséről számolt be, amit állítása szerint ennél nagyobb veszteségeket okozó csapásokkal torolt meg a szíriai kormányhadseregnek.

Folytatódnak a harcok

A török hadsereg lebombázta és használhatatlanná tette az észak-szíriai Aleppó város közelében levő, a szíriai kormányerők által ellenőrzött en-Nájreb nevű katonai repülőteret – közölte vasárnap az Anadolu török hírügynökség. A bombázásban fegyveres drónok és a tüzérség egységei vettek részt.

Az Anadolu kiemelte, hogy a szíriai hadsereg gyakran használta ezt a légikikötőt az északnyugat-szíriai térségben tartózkodó török katonák és a polgári lakosság elleni támadásaiban. A hírügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy Damaszkusz erői en-Nejrábra szállították át a légi járműveket és felszereléseket a keletebbre fekvő Kuvejreszi katonai repülőtérről, amelyre a török hadsereg szombaton mért támadást.

Az Anadolu beszámolója szerint a törökbarát, mérsékelt ellenzéki fegyveresek Idlíb déli részén és a szomszédos Hama tartományban nehézfegyverzettel offenzívát indítottak azon területek ellen, amelyeket a damaszkuszi kormányerők és szövetségeseik – köztük az „Irán támogatta külföldi terroristacsoportok” – a közelmúltban elfoglaltak. Az ellenzéki fegyveresek a török tüzérség támogatásával haladnak előre, és már használhatatlanná tettek egyebek mellett 12 kisteherautót, hat harckocsit és négy tüzérségi állást. Ezzel párhuzamosan visszaszereztek Idlíb déli részén öt, Hama tartományban pedig négy falvat – tette hozzá a hírügynökség.

https://www.instagram.com/p/B9OSPzNBVI6/

Az EU rendkívüli tanácskozást hívott össze

A szíriai helyzetre való tekintettel rendkívüli tanácskozásra hívta össze az Európai Unió tagországainak külügyminisztereit Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap. Az uniós főképviselő nyilatkozatában jelezte, hogy a Külügyek Tanácsának ülésén, amelyet a görög külügyminisztérium kérésére hívott össze, a miniszterek áttekintik a legújabb fejleményeket, valamint az együttműködés újabb lehetőségeit.

Borrell hangsúlyozta, hogy a szíriai Idlíb tartományban és környékén kiújult harcok súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra, kimondhatatlan szenvedést okoznak a lakosságnak, és beláthatatlan hatással járnak a régióra, valamint azon túl is. Aláhúzta, hogy az Európai Uniónak minden rendelkezésére álló eszközzel fokoznia kell erőfeszítéseit a válság kezelése érdekében, folytatnia kell a megkezdett munkát a polgári lakosság szenvedéseinek csökkentésére, menedéket, élelmet és gyógyszert juttatva számukra. Biztosítani kell továbbá a humanitárius hozzáférést minden területen.

Leszögezte: a válságnak csak politikai megoldása van, ezért minden félnek – különösen a szíriai rezsimnek – újra be kell kapcsolódnia a béketeremtést célzó, az ENSZ égisze alatt zajló politikai folyamatba. Elmondta, hogy az EU továbbra is szorosan nyomon követi a migrációs helyzetet külső határain, támogatja Görögországot és Bulgáriát a kibontakozó helyzet kezelésében. Hozzátette: az EU és Törökország között 2016 őszén létrejött migrációs megállapodást be kell tartani.

„Gondoskodnunk kell arról, hogy közös fellépésünk a lehető legnagyobb mértékben segítse a válság hatékony kezelését, és hozzájáruljon a politikai megoldás előkészítéséhez” – fogalmazott az uniós külügyi főképviselő.

Ankarában pénteken közölték, hogy az ország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket, és megnyitották a határokat az Európa felé igyekvő bevándorlók előtt. Szombaton Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta: legkevesebb tizennyolcezer szíriai menekült kelt át a török határon az európai uniós országokba azóta, hogy megnyitották előttük a határt.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »