Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Az európai értékpapírpiacokon sem jobb a helyzet, a pénteki nyitáskor folytatódhat a tőzsdeindexek meredek csökkenése a koronavírus-fertőzés gyors terjedése miatt – az olajárak négy éve a legnagyobb heti csökkenés felé tartanak, az arany ára pedig sorban a harmadik hónapot zárhatja nyereséggel.

A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb európai tőzsdeindexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi akár két-három százalékos eséssel is kezdhetik a pénteki kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index is közel két százalék gyengüléssel nyithat.

A Brent nyersolaj ára pénteken az európai kereskedési idő kezdete előtt két órával 2,65 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 50,36 dolláron, a WTI nyersolaj ára pedig 3,04 százalékkal 45,66 dollárra csökkent. Az olajár már csütörtökön egy éves mélypontot ért el, péntekre viszont már 14 havi mélypontra süllyedt. A heti közel 15 százalékos áresés négy éve a legnagyobbnak számít.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Csütörtökön három százalékot meghaladó veszteséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 3,63 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 3,75 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 3,40 százalékkal csökkent. Londonban 3,49 százalék veszteséggel fejezte be a csütörtöki kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 3,19 százalékkal csökkent, Párizsban a CAC-40 index 3,32 százalékkal végzett alacsonyabban. Madrid 3,55 százalék, Milánó 2,66 százalék indexveszteséggel fejezte be a csütörtöki tőzsdenapot.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek