Alkatrészhiánnyal küzd a Jaguar Land Rover

Nagy-britanniai gyárainak kényszerű leállításától tart a legnagyobb brit autógyártó csoport, a Jaguar Land Rover, mivel az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére hozott kínai korlátozó intézkedések miatt komoly fennakadások támadtak a cég részegység-beszállítói hálózatában.

Sir Ralph Speth, a Jaguar Land Rover vezérigazgatója a Financial Times című londoni üzleti napilap szerdai beszámolója szerint egy befektetői tájékoztatón elmondta, hogy a vállalat szükségmegoldásként most már bőröndökben szállítja Nagy-Britanniába a kínai gyártóktól az összeszereléshez szükséges részegységeket.

Sir Ralph szerint azonban így is csak erre a hétre és a jövő hétre biztosított az ellátás, a későbbi időszakokban még nehezebbé válhat a Kínában gyártott részegységek beszerzése, és így márciusra a teljes termelés veszélybe kerülhet a cég három nagy-britanniai gyárában.

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő e héten Londonban ismertetett helyzetértékelésében közölte: modellszámításai szerint a járvány megfékezésére foganatosított karanténintézkedések és egyéb korlátozások az idén 0,6 százalékponttal lassítják a kínai hazai össztermék (GDP) növekedését a cég által eddig várt ütemhez képest.

A Moody’s ennek alapján 5,2 százalékra rontotta a kínai gazdaság idei egész éves növekedésre szóló prognózisát az eddigi előrejelzésében szereplő 5,8 százalékról.

A Jaguar Land Rover vezetője – aki a vállalat elektromos autóinak fejlesztési programját bemutató rendezvényen beszélt – elmondta, hogy már most 38 részegységből van hiány a nagy-britanniai gyártóüzemekben. Ezek közé tartozik az autók központi zárját működtető elektronikus kulcs, amelyekből a vezérigazgató beszámolója szerint jelenleg minden újonnan átadott járműhöz csak egyet adnak.

Speth elmondta azt is, hogy Kínában gyakorlatilag „megszűntek” az autóeladások, „semmi nem történik” a kínai autópiacon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek