Megint százezrek tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban

Ismét százezrek tiltakoztak a francia nagyvárosokban a nyugdíjreform ellen az elmúlt két hétben a szakszervezetek által meghirdetett harmadik tiltakozó napon kedden, miközben 13. napja közlekedési sztrájk is bénítja az országot. Édouard Philippe miniszterelnök jelezte: továbbra is eltökélt a reform végrehajtásában.

A rendőrség számításai szerint 615 ezren vonultak utcára mintegy ötven városban. A legjelentősebb felvonulást Párizsban rendezték, ahol a rendőrség szerint 75 ezren, a szervezők szerint 350 ezren tiltakoztak. A fővárosi megmozdulást kisebb incidensek is megzavarták rendbontók és a rendőrség között, a prefektúra tájékoztatása szerint 27 embert előállítottak, valamint 3759 embert igazoltattak elővigyázatosságból.

A részvétel csökkenő tendenciát mutat az első, december 5-i 800 ezres felvonuláshoz képest, de a szakszervezetek – amelyek hosszú idő után először ismét egységet mutatnak – a kormányhoz hasonlóan eltökéltek.

Párizs, 2019. december 17.
A CGT francia szakszervezet aktivistái a kormány tervezett nyugdíjreformját ellenző francia szakszervezetek tüntetésén, a párizsi Bastille téren a franciaországi általános sztrájk tizenharmadik napján, 2019. december 17-én.
MTI/EPA/Ian Langsdon

Miközben a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett, a legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, lévén a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj, amelynek értéke jelenleg nem éri el a 700 eurót.

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de Laurent Berger főtitkár úgy vélte, a kormány „átlépte a határvonalat” azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezte. A CFDT a 64 éves korhatár, a többi öt szakszervezet viszont a teljes tervezet visszavonását követeli.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Édouard Philippe miniszterelnök azonban egyelőre nem kíván engedni a múlt héten bemutatott reformból, amelyet februárban tervez a parlament elé terjeszteni. „Az eltökéltségem, ahogy a kormányé és a parlamenti többségé is, teljes, mégpedig az egyetemes rezsim létrehozását, a jövőbeni rendszer egyensúlyának megalkotását és a jelenlegi rendszer egyensúlyának helyreállítását illetően is” – fogalmazott a kormányfő, aki szerdán és csütörtökön fogadja a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselőit, hogy egyzetessen az esetleges kompromisszumokról.

Mindeközben a közlekedésben 13 nappal ezelőtt kezdődött határozatlan idejű sztrájk is folytatódott. Továbbra is jelentősek a fennakadások a vasúti közlekedésben és Párizsban a közösségi közlekedésben is, ahol a metróvonalak fele zárva tart, a buszok is jelentős kimaradásokkal közlekednek, s a párizsi körgyűrűn a reggeli és az esti csúcsforgalmi időkben több száz kilométeres dugók alakulnak ki. Az előrejelzések szerint elképzelhető, hogy akár az év végi ünnepek alatt is folytatódik a munkabeszüntetés.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »