Spanyolországban már falut is lehet venni

A vidéki elnéptelenedés rendkívül érzékenyen érinti a spanyol Galícia régióját, amely elkeseredetten próbálkozik újra benépesíteni a szóban forgó területeket – a legújabb ötlet, hogy eladásra kínálnak több ezer elhagyatott falut.

Rosy Costoya állatorvos, vállalkozó és – mint mondja -, egyben “meiga”. A meiga kifejezést Galícia boszorkányaira vagy bölcs nőire használják, akik rendszerint vidéken laknak, és akik részletes ismeretekkel rendelkeznek a helyi gyógynövényekről és bájitalokról. “Egy kis helyi faluból származom, és nagyon kötődöm a földhöz” – fogalmaz.

Costoya szereti Galícia vad partvidékét és növényzetét. Az ország északnyugati részén található régió azonban évtizedek óta vidéki elnéptelenedéssel szembesül. “Apám állattenyésztő volt, így gyermekkoromban sokat sétáltam vele apró falvakban, amelyek teljesen elhagyatottak voltak” – magyarázza a nő.

Manapság az alacsony születési ráta és Spanyolország öregedő társadalma – illetve a rossz infrastruktúra – keményen sújtja Galíciát. A Spanyol Statisztikai Hivatal (INE) adatai szerint az országban lévő elhagyatott falvak száma 3562, és ez a szám hétről hétre növekszik.

Ezért tehát az 50 éves Costoya és férje, a brit származású Mark Adkinson vállalkozást alapítottak, amelynek célja a probléma megoldásának elősegítése: házakat, sőt, teljes falukat értékesítenek azzal a céllal, hogy újra benépesítsék őket.

“Egy darabka történelmet adunk el”

Costoya és férje 2005-ben alapították meg saját vállalkozásukat vidéki ingatlanok vásárlására és eladására. Emlékszik az akkoriban tett hosszú kirándulásokra két lányukkal, amelyek során elbűvölő házakat kerestek. Ez még azelőtt történt, hogy az olyan technológiai megoldások, mint a Google Earth “mainstreammé” váltak volna.

Mára az internet lett a vállalkozás kulcsfontosságú eszköze, ráadásul a házaspár tevékenysége már annyira ismert a régióban, hogy nem nekik kell kutatniuk a lehetőségek után – az eladók keresik meg őket.

A vevők elsősorban az Egyesült Királyságból származnak, de szép számmal akadnak amerikaiak és Spanyolország más részein élők is. (Tavaly erőteljesen megnőtt az érdeklődés, amikor Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai színésznő cége, a Goop felvett karácsonyi ajándékkatalógusába egy galíciai szellemfalut.)

“Az eladásra kínált falvak ára elég eltérő, az egyedi jellemzőiktől függ, attól, hogy milyen állapotban vannak” – magyarázza Costoya. “Van, amelyiket 50 000 euróért, van, amelyiket 2 millió euróért kínáljuk.”

A vállalkozó, aki egyébként továbbra is állatorvosként is dolgozik, nemrégiben 300 000 euróért értékesített egy, a tengerparti Viveiro közelében fekvő falut három házzal, hatalmas telekkel és saját stranddal. Az új tulajdonos, a brit Serena Evans, valamint férje és két lánya elégedett a vásárlással.

Mindazonáltal Costoya “partizán-akciója” nem képes egyedül orvosolni a helyzetet. A vidéki elnéptelenedés kérdése továbbra vitás kérdés az országban, s olyan helyi mozgalmakat indított el, mint a “La España Vacía” azaz “Üres Spanyolország”, amelyek igyekeznek felhívni a politikusok figyelmét a problémára. És úgy tűnik, ők meg is hallják az aggályokat – Alberto Núnez Feijóo, a galíciai autonóm közösség elnöke például ösztönzőket vezetett be, hogy hazacsábítsa a külföldön dolgozó galíciaiakat.

Forrás: BBC

Friss hírek