Folytatódhat Törökország szíriai offenzívája

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint sem Washington, sem Moszkva nem tett eleget az októberben kötött tűzszüneti megállapodásokban foglalt vállalásának, amely értelmében az Ankara által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia – a tartós fegyvernyugvás érdekében – záros határidőn belül kivonul a határ menti sávból Észak-Szíriában.

Cavusoglu hétfőn az ankarai parlamentben képviselők kérdéseire és bírálataira felelt, szavait az Anadolu török állami hírügynökség idézte.

A beszámoló szerint a török diplomácia vezetője felszólalásában hangsúlyozta: az Egyesült Államok és Oroszország nem teljesítette, amit az egyezmények megkívánnak. A tárcavezető arra szólította fel Washingtont és Moszkvát, hogy tegyen eleget vállalásának. Cavusoglu jelezte: amennyiben Törökország ily módon nem jut eredményre, és a térség „nem tisztul meg a terroristáktól”, Ankara megteszi, ami szükséges, és újraindítja a hadműveletet az YPG ellen. Hozzátette, hogy más megoldás nincs, a terrorfenyegetettségtől mindenképp meg kell szabadulniuk.

A török külügyminiszter aláhúzta: Törökország nem olyan ország, amely „beszorult” az Egyesült Államok és Oroszország közé.

Idil, 2019. november 8.
A török hadsereg páncélozott harci járművei megérkeznek az Idil török városnál lévő török-szíriai határkerítéshez 2019. november 8-án, mielőtt megkezdődne az orosz-török csapatok harmadik közös járőrözése az északkelet-szíriai határövezetben.
MTI/AP

A török hadsereg és szíriai arab szövetségesei október 9-én indítottak átfogó beavatkozást Északkelet-Szíriában a térséget ellenőrző YPG ellen, amely mindaddig az Egyesült Államok legfőbb helyi partnerének számított az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel szemben vívott harcban. Ezzel szemben Ankara szerint az YPG nemzetbiztonsági fenyegetést jelent, mert a Törökországban tevékeny, nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár fegyvereseinek szíriai szövetségese.

Először október 17-én Washington és Ankara arról egyezett meg, hogy az YPG öt napon belül 30 kilométeres távolságra visszavonul a török-szíriai határtól. Az ügyben október 22-én egy 150 óráról szóló török-orosz tűzszüneti megállapodás is született, amelynek lejártát követően a határövezeti zónában közös orosz-török járőrszolgálat indult.

A török-szíriai határ őrizetét a török hadműveleti területen kívül a szíriai kormányerők egységei vették át.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »