Irán az atomalkuban megszabott újabb határértéket lépett át

Irán nehézvízkészlete meghaladja az atomalkuban megszabott határértéket, azaz a 130 tonnát – közölte hétfői jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).

A nehézvíz nem olyan kényes kérdés, mint a dúsított urán, ennek ellenére az iráni atomprogramról szóló 2015-ös megállapodás 130 tonnában korlátozta a felhalmozható készletet.

„2019. november 16-án Irán tájékoztatta az ügynökséget, hogy a nehézvízkészlete meghaladta a határértéket” – áll az ENSZ atomsorompó-egyezmény betartatása felett őrködő szervezetének jelentésében. A NAÜ november 17-én ellenőrizte, hogy a nehézvízgyártó üzem működik, aznap az iráni nehézvízkészlet 131,5 tonna volt – áll a tagállamok számára készített jelentésben.

Az iráni atomprogram korlátozását és a Teherán elleni szankciók fokozatos feloldását célzó, 2015-ben hat nagyhatalom és Irán közötti szerződésben rögzítették, hogy Teherán milyen fokon dúsíthat uránt, valamint milyen mennyiségben tárolhat dúsított uránt és nehézvizet. Az Egyesült Államok 2018 májusában felmondta a szerződést, és visszaállította az Irán elleni szankciókat. Erre válaszul Teherán az elmúlt hónapokban fokozatosan mindhárom korlátozást túllépte.

Az USA nem változtat eddigi Irán-politikáján

Atomalku: Irán újabb lépést tesz vállalásai teljes felmondása felé

A nehézvizet neutronmoderátorként használják olyan atomreaktorok magjában, mint amilyet Irán épített Arakban. Mivel a reaktor atombomba gyártására is alkalmas plutóniumot is állíthat elő, a szerződésben kötelezték Iránt, hogy távolítsa el és öntse le betonnal a reaktormagot. Jelenleg folyik a reaktor újratervezése oly módon, hogy ne legyen alkalmas atombomba gyártásához szükséges anyagok előállítására.

Irán nem most lépte át először az engedélyezett nehézvízkészletet: először 2016-ban, röviddel a szerződés életbe lépése után, majd jóval a szerződés Washington általi felmondása előtt.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »