Putyin jobban teszi, ha figyelemmel kíséri a bolíviai káoszt

Bolíviában a napokban véget ért egy autoriter vezető uralma, miután a polgárok fellázadtak ellene, a hadsereg pedig a nép oldalára állt és megtagadta a beavatkozást. Vajon elképzelhető, hogy ugyanez megtörténik Moszkvában is?

Az orosz ellenzéki vezetők örültek Evo Morales bolíviai elnök lemondásának, míg az orosz külügyminisztérium “összehangolt puccsnak” nevezte az eseményeket. Moszkva érdeklődése az eddigi fejlemények iránt érthető, és nem csak azért, mert Morales jövedelmező projekteket juttatott az orosz állami társaságoknak.

2024-ben ugyanis Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanazzal a választással szembesül, amivel Morales idén: “behódoljon-e” az alkotmányban szereplő, újraválasztását érintő korlátozásnak, vagy – csakúgy, mint bolíviai hivatali partnere – söpörje félre azt, és próbálja meg megtartani a hatalmat.

Morales útja a hatalomig

Bolíviában mondhatni általános dolognak számítanak a katonai puccsok és a megszakított elnökségek. Carlos Mesa korábbi elnök, jelenlegi ellenzéki vezető szintén a tömegtüntetések hatására mondott le 2005-ben az államfői posztról, mindössze két év után. Ez előkészítette az utat Morales első választási győzelméhez, amely után kijelentette, hogy a hatalom most Bolívia őslakos népességének kezében van, és az ország természeti erőforrásait államosítják – ez egy olyan döntés volt, amelyet a Mesa elnöksége alatt tartott népszavazás is megerősített, az államfő azonban nem hajtotta végre.

Mint az nemsokára bebizonyosodott, Morales – aki nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel – Bolívia legsikeresebb vezetője lett az ország szomorú történetében. Uralma alatt csökkent a szegénység, az egy főre jutó gazdasági teljesítmény pedig gyorsabban emelkedett, mint a regionális átlag.

Morales ugyanakkor azonban autoriter uralkodó volt, aki könnyedén és gyorsan megtalálta a közös hangot Kuba és Venezuela vezetőivel – és nem utolsó sorban a Putyin-rezsimmel, amely köztudottan szívesen köt fegyver- és  energiaipari üzleteket “zsarnokokkal”.

Az orosz befolyás Bolíviában

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern szerződést kötött egy 300 millió dolláros nukleáris központ felépítésére a bolíviai főváros, La Paz közelében, továbbá koncessziós tárgyalásokat kezdett Bolívia hatalmas lítiumtartalékainak kiaknázására. A Gazprom orosz földgázipari óriás szintén jelen van a dél-amerikai országban, mégpedig 2010 óta.

Oroszország emellett megpróbált fegyvereket eladni Bolívia számára; még maga Putyin próbálta rábeszélni Moralest az ügyletre, a tényleges eladást azonban megakadályozta Bolívia pénzhiánya.

A Roszatom mindemellett állítólag még egy orosz választási szakértőkből álló csoportot is küldött a politikus újraválasztási kampányának támogatására, ezzel védve az orosz állami társaságok érdekeit.

Egy zsarnok bukása

Az 59 éves Morales negyedszer indult az elnökválasztáson, amit az ország alkotmánya az erről szóló 2016-os népszavazás értelmében már nem tett volna lehetővé. 2017-ben azonban az alkotmánybíróság – az ellenzék szerint részrehajlón – úgy döntött, hogy joga van ismét indulni.

Carlos Mesa a második helyen végzett az október 20-i megmérettetésen, ahol a két héttel később közzétett végeredmény szerint a szavazatok 36,51 százalékát kapta meg a 2006 óta hatalmon lévő Morales 47,08 százalékával szemben. Morales több mint tíz százalékos előnye a bolíviai választási törvény értelmében azt jelentette, hogy már az első fordulóban megnyerte a választást, annak ellenére, hogy nem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Az ellenzék azonban csalást kiáltott, a szavazás másnapján kirobbant tiltakozások pedig a választásokat követő hetekben véres tüntetésekké dagadtak. Morales mindazonáltal csak akkor döntött úgy, hogy távozik tisztségéből,  amikor a rendőrség, valamint a hadsereg főparancsnoka is felszólította erre, mert az Amerikai Államok Szervezete súlyos szabálytalanságokat és potenciális csalást észlelt az elnökválasztáson, és az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt.

La Paz, 2019. november 11.
Evo Morales bolíviai elnök lemondását ünneplik fővárosiak La Pazban 2019. november 10-én.
MTI/EPA/EFE/Martin Alipaz

A bolíviai fegyveres erők vezetői nyilvánvalóan tanultak a 2003-as eseményekből, amikor is követték az akkori elnök, Gonzalo Sanchez de Lozada parancsait, hogy alkalmazzanak erőszakot a tüntetők ellen, akik az ország földgázkészleteinek államosítását követelték. A hatóságok akkor 67 embert öltek meg az összecsapásokban, további körülbelül 400-an pedig megsebesültek. Lozadát mindenesetre sikerült megbuktatni, az exelnök az Egyesült Államokba menekült és jelenleg is ott él.

Morales államcsínynek titulálta az eseményeket, és szavai nemcsak Oroszországban – amelynek bolíviai szerződései most veszélybe kerültek – találtak megértő fülekre, hanem a nemzetközi baloldali csoportok körében is: Ilhan Omar amerikai kongresszusi tagtól a brit Munkapárt vezérééig, Jeremy Corbyn-ig.

Örül az orosz ellenzék

Putyin ellenfeleit – éppen ellekezőleg – felbátorították a történtek. Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető például kirakott a Twitterre egy képet, amelyen Morales szerepel Putyin társaságában, a következő szöveggel: “Egy korrupt elnök, aki hazugságok és csalás révén, illegálisan tartotta fenn a hatalmát, elmenekült az országból. Egyelőre csak a bal oldaliról van szó.”

Коррумпированный президент, незаконно удерживавший власть за счёт лжи и фальсификаций, сбежал из страны. Пока речь идёт о том, что слева. pic.twitter.com/1Wmr38cu5t

— Alexey Navalny (@navalny) November 10, 2019

Leonid Volkov, egy másik vezető ellenzéki szereplő pedig így fogalmazott, szintén egy Twitter-bejegyzésben: “Nagyon szeretném, ha olyanok lennénk, mint Bolívia.”

Mi lesz Putyin következő lépése?

Az orosz ellenzék körében tapasztalható öröm és irigység persze a Kreml figyelmét sem kerülte el. Bár egyelőre nincs nyilvánvaló, kvázi-legitim forgatókönyv, amely lehetővé tenné Putyin számára, hogy hatalmon maradjon, az elnöknek még több mint négy év áll rendelkezésre 2024-ig, hogy feltárja, milyen lehetőségei vannak.

Több, mint valószínű, hogy Oroszország nem akar parlamentáris köztársasággá alakulni, amely bár a miniszterelnöki hivatalt tenné a legerősebb pozícióvá, és ilyen formában lehetővé tenné Putyin számára, hogy akárhányszor újraválasszák, igen kockázatos lépés lenne. Az államfőnek ugyanakkor az sem opció, hogy miniszterelnökként a háttérből irányítsa a szálakat, mint ahogy azt a 2008 és 2012 közötti időszakban tette Dmitrij Medvegyev elnöksége alatt. Putyinnak ugyanis nyilvánvalóan csalódást okoztak a politikus bizonyos döntései, lévén mióta újra ő az elnök, eltörölte Medvegyev mindennemű, az ország liberalizációjára irányuló gyenge kísérletét.

A legnyilvánvalóbb lehetőség tehát az, ha megváltoztatják az alkotmányt, hogy Putyin újraválasztható legyen. Bolívia és Morales példája azonban híven tükrözi ennek a stratégiának a buktatóit. Bár tény, hogy sokan tisztelik és elismerik aktív hozzájárulását a szegénység csökkentéséhez, még támogatói egy részének is elege lett belőle 13 hatalomban töltött év után. Az pedig természetes, hogy az emberek változás nélkül nyugtalanná válnak. Amikor ez megtörténik, végül a katonaságnak és a rendőrségnek kell kritikus döntéseket hoznia.

Nicolás Maduro venezuelai elnöknek például sikerült megőriznie a hadsereg támogatását, és éppen ezért még mindig nem távolították el posztjáról. Bolíviában Morales egész uralma alatt sikeresen megtartotta a katonaság pártfogását, mert nem követelt túl sokat, amikor végrehajtásra került a sor. Amikor azonban a nép tiltakozása elérte a csúcspontot, a katonai vezetők nem szegültek szembe velük, és Morales hatalmának egyszerűen vége volt.

Ez a latin-amerikai tapasztalat – amelyet Moszkvában szorosan figyelemmel kísérnek az állami társaságok térségben folytatott üzleti ügyei miatt – meggyőzheti Putyint arról, hogy egy autoriter vezetőnek megvan a “lejárati ideje”, és ezt bizony nem az alkotmány határozza meg: csak addig uralkodhat, amíg a végrehajtói úgy nem döntenek, hogy nem követik a parancsait.

Ez pedig egyetlen dolgot jelent: Putyinnak továbbra is meg kell vásárolnia Oroszország hatalmas biztonsági apparátusának hűségét, amely már így is elviszi a kormány “be nem sorolt költségvetésének” mintegy 10 százalékát. Az orosz Nemzeti Gárda, amely magában foglalja rohamrendőrséget, éppen ezért a kiadásaikra biztosított összegek jelentős növekedésére számíthat az elkövetkező négy évben.

Forrás: Bloomberg / Kitekintő