A Munkáspárt bevállalná a második Brexit-népszavazást

A Munkáspárt kormányra kerülése esetén népszavazást írna ki a brit EU-tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja – mondta csütörtökön Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője.

Jeremy Corbyn a párt Londonban rendezett választási kampánynyitó rendezvényén a Brexitről szólva kijelentette: miután a konzervatív párti kormányok a Brexit-folyamat eddigi három évében kudarcot vallottak, „a megosztottság és a kudarc e három hosszú éve után” ki kell venni a döntést a politikusok kezéből, és a népre kell bízni a végső szó kimondását.

A Labour vezetője szerint ha a párt a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választáson kormányra kerül, tárgyalásokat kezdeményez az EU-val a jövőbeni kapcsolatrendszerről, „hat hónapon belül rendezi” a Brexitet, és utána a választókra bízná annak eldöntését, hogy Nagy-Britannia egy „észszerű” megállapodás alapján kilépjen-e az EU-ból, vagy maradjon annak tagja. A bennmaradás lehetőségének említését a dél-londoni Battersea városrészben tartott kampánynyitó gyűlés hallgatósága óriási ovációval fogadta.

Ebben a választókörzetben a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazáson a választók 77 százaléka a bennmaradásra voksolt, de országos átlagban a referendum résztvevőinek szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre szavazott. Corbyn a csütörtöki kampányrendezvényen hangsúlyozta: bárhogy döntsön a nép a brit EU-tagság kérdésében, azt a munkáspárti kormány végrehajtja.

  • Kevés lehet az ígéret

Az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég az Evening Standard című londoni napilap megbízásából elvégzett, csütörtökön ismertetett felmérésében kimutatta, hogy a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatívokra jelenleg a választók 41 százaléka voksolna.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt támogatottsága csak 24 százalékos, vagyis a Konzervatív Párt 17 százalékponttal vezet első számú választási vetélytársa előtt. Az 1001 választópolgár bevonásával elvégzett felmérés szerint a konzervatívok támogatottsága szeptember óta 8 százalékponttal emelkedett, a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárté nem változott.

A Munkáspárt vezetője nem először veti fel a Brexit-megállapodás újratárgyalásának és az újabb EU-népszavazás meghirdetésének lehetőségét. Nemrégiben, még az előrehozott választások kiírása előtt egy pártrendezvényen kijelentette: kormányzásának első három hónapjában a Munkáspárt észszerű egyezségre jut az EU-val a Brexit feltételeiről. Nagy-Britannia ennek alapján új vámuniós viszonyrendszert alakítana ki az EU-val és szoros kapcsolatban maradna az unió egységes belső piacával is.

Megválasztása után hat hónappal a Labour-kormány ezt a megállapodást népszavazásra bocsátja, és a szavazólapon szerepel majd az a választási lehetőség is, hogy Nagy-Britannia bennmaradjon az Európai Unióban – mondta a három héttel ezelőtti rendezvényen is a Munkáspárt vezetője.

A konzervatív párti kormány az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is ki akar lépni, mivel nem kívánja teljesíteni azokat a feltételeket – mindenekelőtt a Brexit után érkező külföldi EU-munkavállalók további szabad letelepedésének kötelmét -, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez elválaszthatatlanul kötődnek. Boris Johnson miniszterelnök emellett az újabb EU-népszavazás kiírásától is mereven elzárkózik.

A népszavazás ügyében egyébként a Labour is megosztott, a párt árnyékkormányának több magas rangú tagja szerint a Munkáspártnak egyértelműen – bármiféle új Brexit-megállapodástól függetlenül – el kell köteleznie magát arra, hogy a brit EU-tagság fenntartása mellett fog kampányolni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »