Nem veszik a Canon gépeket, esik a cég profitja

Jelentősen csökkent a Canon japán elektronikai konszern negyedéves profitja, mégpedig elsősorban eladásainak a visszaesése miatt.

A cég közölte, hogy az adózott eredménye 43 százalékkal, 26,52 milliárd jenre (244,1 millió dollár) zsugorodott az egy évvel korábbi 46,26 milliárd jenről. Szakértők nagyobb profittal, 35,67 milliárd jennel számoltak.

A japán vállalat bevétele a negyedévben 6,2 százalékkal, 869,50 milliárd jenre csökkent, az adat rosszabb lett a várt 891,89 milliárd jennél. Különösen a fényképezőgyártó, valamint irodai elektronikus berendezésgyártó ágazat értékesítése zsugorodott.

A japán cég kedden – idén immár harmadik alkalommal – rontotta a december végével záródó évre vonatkozó nyereség- és bevételvárakozását a fényképezőgépei és fénymásolói iránti kínai és európai keresletcsökkenés miatt.

A vállalat most azzal számol, hogy nyeresége a tavalyihoz képest 45 százalékkal csökken az eddig becsült 37 százalékos esés helyett, bevétele pedig a várt 5,2 százaléknál jelentősebben, 8,3 százalékkal zsugorodik.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek