Megint lemondott a libanoni miniszterelnök

A közel két hete tartó, az egész országra kiterjedő tüntetések erőszakba fordultával kedden bejelentette saját és kormánya lemondását Szaad Haríri libanoni miniszterelnök. Közölte, hogy erről hivatalosan tájékoztatja Michel Aun államfőt.

Rövid televíziós beszédében Haríri közölte, hogy a válság megoldása érdekében tett kísérlete elérte a „holtpontot”, és a béke és a gazdasági biztonság megőrzésére szólította fel honfitársait. Lemondásának hírét örömujjongással fogadta a közvetítést élőben hallgató tömeg.
A szunnita politikus azután tette meg bejelentését, hogy a Hezbollah és az Amal libanoni síita milícia tagjai tüntetőkkel csaptak össze kedden Bejrútban, és lerombolták a kormányellenes tüntetők sátrait.

Rendőrök és a Hezbollah libanoni síita szervezet támogatóinak összecsapása Bejrútban 2019. október 29-én. A gazdasági megszorítások és a korrupció ellen már több mint egy hete tüntetnek az arab országban annak ellenére, hogy a kormány visszavonta a tervet, és reformintézkedéseket – korrupcióellenes lépéseket, újabb adók nélküli költségvetést, a közszolgáltatások javítására privatizációs programokat és a legrászorultabbaknak segélyprogramot jelentett be.
MTI/AP/Bilal Huszein

  • Már két éve is lemondott
A libanoni miniszterelnök lassan rutinos lesz a lemondásban, 2017 novemberében ugyanis már ideiglenesen távozott hivatalából – igaz, az akkori lemondás valódi hátterét ma is homály fedi.

Félelmében lemond a libanoni miniszterelnök

A Saudi Oger vállalat adósságainak is szerepe lehet Szaad Haríri lemondásában

A milicisták a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot és a parlament elnökét, Nabih Berrit éltették, és egy úttorlasznál lerombolták a tüntetők több sátrát. A bejrúti autópályahídon a rendőröknek kellett egy rövid időre közbelépniük, hogy leállítsák a tiltakozók és a Hezbollah-pártiak közötti összetűzéseket. Kora délután a rohamrendőrség sem tudta megakadályozni, hogy a Hezbollah tábora megostromolja a főváros központjában lévő Mártírok terét, a tüntetők fő gyülekezési helyét. A Hezbollah pártiak az összecsapásról tudósító újságírókra is botokkal támadtak, elvették a kameráikat. Egyelőre nem tudni, hányan sérültek meg.

A polgárháború (1975-1990) vége óta tapasztalt legsúlyosabb gazdasági válságban a megszorítások és a korrupció ellen már tizenharmadik napja tüntetnek az arab országban. A tiltakozók – akik számára az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a kormány adót akart kivetni a Whatsappon keresztül indított hívásokra – nem kímélik a korábban érinthetetlennek tartott vezetőket, köztük a Hezbollah fejét sem.

A polgári engedetlenségi mozgalom annak ellenére folytatódik, hogy a kormány visszavonta tervét, és reformintézkedéseket – korrupcióellenes lépéseket, újabb adók nélküli költségvetést, a közszolgáltatások javítására privatizációs programokat és a legrászorultabbak számára segélyprogramot – jelentett be, illetve több miniszter is lemondott.

  • Már tavaly is látszott, hogy baj van

Jegybanki piramisjáték segíti Libanon összeomlását

Miközben Libanon gazdasága egyre gyengébb mutatókat produkál és lassan a szakadék szélén táncol, az ország vezetői a helyzet megoldása helyett a miniszteri bársonyszékek kiosztásán marakodnak, a jegybank pedig piramisjátékkal tartja életben a libanoni fontot.

Tovább a teljes cikkhez

Michel Aun államfő október 24-én kormányátalakítást jelentett be, ami végül a kabineten belüli megosztottság miatt nem valósult meg. Elutasította a kormány lemondását az Irán-barát Hezbollah befolyásos vezetője, Naszrallah is.

Sajtóértesülések szerint több nyugati állam, közöttük Franciaország és Washington is arra kérte Szaad Harírit, hogy a stabilitás érdekében maradjon a kormány élén.

Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP/dpa/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »