Megvan a Brexit-megállapodás

Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren, mindössze néhány órával a blokk vezetőinek Brüsszelben tartandó csúcstalálkozója előtt.

Bejegyzésében Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az egyezséget, s javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón. „Ahol akarat van, ott megállapodás is van” – írta a brüsszeli testület vezetője, míg Johnson úgy fogalmazott, hogy „nagyszerű új Brexit-egyezményt sikerült tető alá hozni”, amely lehetővé teszi „az ellenőrzés visszaszerzését”.

Juncker hozzátette, hogy ideje végre véghezvinni a kiválási folyamatot, és a lehető leggyorsabban folytatni az EU és Nagy-Britannia közötti jövőbeli partnerségi viszonyról szóló tárgyalásokat.

A brit kormányfő szerint most a londoni parlamenten a sor, hogy szombaton „jusson a Brexit-folyamat végére”, annak érdekében, hogy végre más elsődleges fontosságú feladatokra – köztük a megélhetési költségekre, az állami egészségügyi ellátó szolgálatra (NHS), az erőszakos bűncselekmények elleni fellépésre és a környezetvédelemre – lehessen összpontosítani a figyelmet.

A brit kormány már előzőleg bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi szombatra a Brexit-folyamat szempontjából kritikus csütörtök-pénteki EU-csúcs megvitatására. A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) – amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak mindenképp szüksége van – mindazonáltal közölte, hogy a megállapodási tervezetet jelenlegi formájában nem tudja támogatni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint az új, csütörtökön elért megállapodás még rosszabb, mint az előző, amelyet a londoni parlament háromszor is elutasított.

Jeremy Corbyn Juncker és Johnson bejelentése után nem sokkal közölte: a Labour szerint az egyezség a munkavállalók védelme és jogosultságai szempontjából „lefelé tartó versengést” indíthat el, emellett kockára teszi az élelmiszerbiztonságot, aláássa a környezetvédelmi normákat és lehetővé teszi, hogy amerikai magánvállalatok felvásárolják a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatot (NHS).

A politikus szerint mindezek alapján a megállapodást vissza kell utasítani. Ezután hozzátette: a legjobb megoldás az, ha a választók mondhatják ki a végső szót a Brexitről, mégpedig egy népszavazáson.

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »